Szóra bírják a csontjainkat Szombathelyen

Milyenek voltak azok az emberek, akik több ezer évvel ezelőtt itt éltek a Kárpát-medencében? Milyen volt az alakjuk, arcuk? A régészeti ásatások leleteit az embertan művelői „bírják szóra”, kérdéseikre a csontok válaszolnak. Az installáció nemcsak a szemlélődésnek, de az önvizsgálatnak és a játéknak is teret ad, az élményszerű ismeretterjesztés nemcsak a felnőtteket, de az iskolás gyerekeket is célozza. Alkalmilag a tudományos kutatómunkába is be lehet kapcsolódni: a látogatók egy medencecsontból meg-becsülhetik valaha élt ember-társunk nemét, életkorát, a combcsontokból a testmagasságát.

A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása ez, amelynek csütörtöki megnyitóján Csapláros Andrea múzeumigazgató kiemelte: örül, hogy a tárlat megépítése során, amikor szokás szerint el akarták takarni a szintén a díszteremben helyet foglaló jáki templomszobrokat, a természettudományi múzeum munkatársai kifejezetten kérték, hogy a kőapostolok maradjanak láthatók. Dr. Medzihradszky Zsófia, a természettudományi múzeum főigazgató-helyettese elmond-ta: a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött kiállításon ő maga is mindig talál új információt, valahányszor végignézi. Érdekes megfigyelni: ha ezekre az emberekre más ruhát adnánk, nem sokban különböznének a mai emberektől. A kiállítás megemlékezik arról, hogy a magyarországi embertan története a 19. századba nyúlik vissza, az első magyar antropológus – a világon az ötödik – Ponori Török Aurél volt, 1881-ben nevezték ki az akkor alakult embertani tanszék vezetőjének. Antropológiai múzeum létrehozását szorgalmazta, hogy „az embertani búvár-lat hazánkban minél inkább meggyökeresedjék”.

Egy üvegtárlóban honfoglaló őseink meglékelt koponyáit láthatjuk, amelyek tanúskodnak a kor sebészetéről: a lyukon át próbálták a sérülést gyógyítani, csontszilánkokat eltávolítani. A régészek a szimbolikus lékelés nyomait is felfedezik: a koponyatetőből azért fűrészeltek ki egy kis kör alakú darabkát, hogy az égiekkel való kapcsolatot szorosabbra vehessék. Innen származtatják „agyafúrt” szavunkat.

Tanulmányozhatjuk az europid (domború, előreugró arc, keskeny orr) és a mongoloid (széles, lapos arc, alig kiemelkedő orr) fejformákat, felidézve, hogy ezek a rasszok vettek részt a magyarság kialakulásában. Megismerkedhetünk az arcrekonstrukció módjával: hogyan készül a szem, a száj, az orr, a fül. Egy tükör segít, hogy megvizsgáljuk a saját orrunkat, szájunkat, melyik kiállított mintához hasonlít: kelet-balti típusú hegyes vagy észak-itáliai sasorrunk van-e, az ajkaink negridekre jellemzően teltek vagy turániakra jellemzően keskenyek. A beazonosítás szembesít azzal a ténnyel is, hogy mennyire nem vagyunk egyfélék, egyformák, hanem bennünk is a Homo sapiens különböző földrajzi változatai keverednek.

Az embertani időutazás során a régen élt emberek mindennapjaiba nyerünk bepillantást, egészségi állapotukról, betegségeikről kapunk képeket, néhány különleges röntgenfelvételt is. Az arcrekonstrukciók segítségével megelevenednek a Magyarország területén különböző korszakokban élt elődök jellemző vonásai. Egy fekete-fehér kockás táblára helyezték azokat a sakkfigurákat stilizáló posztamenseket, amelyek előkelő és köznépi fejeket mutatnak be. Láthatjuk, hogy nézett ki gróf Batthyány Erzsébet, Szent László, III. Béla és felesége, Antiochiai Anna, Erasmus, Janus Pannonius pécsi püspök, Dobó István, az egri várkapitány. Az arcrekonstrukciók azt is megelevenítik, milyen volt egy Árpád-kori férfi, egy honfoglalás kori idős harcos vagy egy fiatal gót-alán nő. Az ásatásokon előkerült koponyák alapján ma már teljes eredetiségében visszavarázsolható az arc. Nagy kaland belegondolni, hogy a szoborfejek mintaadói száz évekkel ezelőtt ezekkel a szájakkal nevettek, csókoltak, szeretettek, és ha ettek egy jót, végül lesöpörték a bajuszukról billenő morzsát.