sni-s tanulók

2018.04.14. 08:00

Profi súgók is segítettek – Kincskereső versmondó verseny volt az Aranyhídban

Sajátos nevelési igényű fiataloknak rendeztek vers- és prózamondó versenyt Kincskereső címmel az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központban.

Merklin Tímea

Döbrösi Viktória Mira is szerepelt Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

 

Kinek a születésnapja április 11.? – kérdezte a tanulásban és értelmileg akadályozott diákok Kincskereső című versenyén a polgármester, dr. Puskás Tivadar, és a gyerekek spontán kórusban kiabálták: József Attila. Lendvai Katalin igazgatónő köszöntőjében úgy fogalmazott: ez ugyan olyan verseny, ahol vannak helyezettek, de mindenki nyert, aki eljött, mert már birtokában van egy irodalmi alkotásnak, amitől ő is több lett, miután sok időt és energiát fektetett megtanulásába. Külön üdvözölte a zsűriben munkálkodó volt kollégákat, akik ma már nyugdíjasok.

Ludvigné Serfőző Csilla gyógypedagógus, főszervező megköszönte a háttérmunkát a jelenlegi kollégáknak, akik segítették a rendezvény létrejöttét, az önkormányzatnak az anyagi támogatást, amely lehetővé tette a Kincskereső idei megrendezését is. Hozzátette: remélik, hogy ez jövőre is így lesz.

Döbrösi Viktória Mira is szerepelt Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A tanulásban vagy értelmileg akadályozott tanulók versenye több korcsoportban zajlott, az iskola mindegyik mellé jelölt ki – a gyerekekkel együtt érkező kísérőtanárokon kívül – külön segítő pedagógusokat, akik profin súgni is tudnak. Voltak, akik éltek a lehetőséggel, voltak, akik nem, mindenesetre szervezési szempontból nagy törődést és biztonságot jelentett a gyerekeknek. Amíg a zsűri értékelt, a Tarisznyások Együttes adott műsort, és három kézműveskuckóban alkothattak a gyerekek. A koncert alatt azok is oda mehettek tevékenykedni, akik valamilyen okból nem bírják a hangos zenét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában