A koronázás rejtelme az Iseumban Tóth Endre írásai nyomán

Szép számmal gyűltünk össze az Iseum állandó kiállításának ölelésében, hogy meghallgassuk Tóth Endre gondolatait a koronázási ékszerek kutatásairól. Az eredményekből összeállított nagymonográfia az Országgyűlés Hivatala kiadásában jelent meg A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények címmel. Ez nem könnyű olvasmány, jegyzi meg Sosztarics Ottó régész, az olvasó nagyon specifikus szakszöveggel találkozik, ha kezébe veszi ezt a könyvet, ami ráadásul megközelítőleg kétkilós.

Régészek és történészek sokasága próbálta már megfejteni a Szent Korona rejtélyét: vajon hányan dolgoztak rajta, és hány alkotóeleme van? Mi az, amit az alapjából faragtak, és mit illesztettek hozzá külön? A kereszt eleve ferde volt rajta? Tóth Endre egy azon kevés ember között, aki érinthette is a szent ereklyét. Sőt még össze is volt vele zárva, ami még alaposabb kutatásra, megfigyelésre adott lehetőséget.

Így jöhetett létre a megállapítás: a korona két részből áll. Hiszen míg az alsó rész egybefüggő, addig a felső – képeket tartalmazó – ívek szegecselve lettek hozzáillesztve ehhez. Ha egyben készítették volna, akkor a stabilitás miatt biztos, hogy egy darabból készítették volna a vázat, nem pedig utólag szegelték volnak egymáshoz.

A koronázási szertartáson viszont nemcsak a Szent Korona, de további koronázási jelvények is témák voltak. Tóth Endre monográfiájában ezeknek is méltó helyet szentel. De ismét sok hiányossággal kell megküzdeniük a régészeknek. A koronázási szertartások ugyanis sok változáson mentek keresztül az évszázadok során. Így volt, hogy a palást, a jogar, a kard, a lándzsa, majd az országalma is előkerült.

A Szent Korona eszménye és legendája fontos összekötő kapocs mind kulturális, mind történeti szempontból, amelyre minden népnek szüksége lenne. De a kutatások sikeressége érdekében lényeges, hogy szakmai szempontból tudjuk vizsgálni, mondja a régész.