2018.06.17. 11:02
Irodalmunk szerény szolgálói – Tágra nyitják a szó és szépség kincsesházának a kapuját
Az ünnepi könyvhét záró rendezvényeként mutatták be a Berzsenyi Dániel Könyvtárban két kiváló irodalomtörténész, Kántor Lajos és Láng Gusztáv közös művét: „Száz év kaland Erdély magyar irodalmáról”(1918-2017). A csíkszeredai Bookart Kiadónál az idén megjelent irodalomtörténeti tanulmánykötetet Dávid Gyula szerkesztette.
Láng Gusztáv és Fűzfa Balázs Fotó: a szerző
A tavaly elhunyt Kántor Lajos, sajnos, már nem foghatta kézbe a tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmazó, pompás, 800 oldalas kötetet, de a kéziratot még olvasta és öröm volt számára, hogy pontot tehetett a nagy munka végére.
A könyvbemutatón megjelent szép számú érdeklődő előtt Fűzfa Balázs irodalomtörténész beszélgetetett Láng Gusztáv egyetemi tanárral, aki az új könyv bemutatása előtt szólt egy másik irodalomtörténeti munkáról: a Kántor–Láng-könyvként ismert műről.
A „Romániai magyar irodalom 1945-1970” majdnem fél évszázaddal ezelőtt, 1971-ben jelent meg, és kettőjük kritikai – értelmező és értékelő – tevékenységének összefoglalása. „Nem volt vetélkedés közöttünk, nem legyőzni akartuk egymást, hanem, méltóvá lenni közös ideálokhoz, ha lehet, még méltóbbá” emlékezett vissza a szerző az évtizedekkel ezelőtti nagy munkára.
Ennek a gondolatnak és hitvallásnak a jegyében készült az újabb közös mű, amely Láng Gusztáv szavai szerint, korántsem önmutogatás akart lenni, hiszen a kötetbe összegyűjtött írások léteztek. Eredetileg nem határozott szándékkal írták, hanem meglévő, közel fél évszázad dolgozataiból állították össze: megmutatva két irodalmárnak és kritikusnak az 1950-es évek végén kezdődött pályáját, munkásságának sajátosságait, eredményeit, teljesítményeit és – nem egyszer a buktatóit is. A „Száz év…” olvasásakor nem kell elvárnunk egy irodalomtörténet igazságosságát, az elemzett alkotók és művek alapján a szerzők preferenciái körvonalazódnak.
Láng Gusztáv elmondta: a könyvben tanulmányaik olvashatók a rendszerváltozás utáni időszakból is, mivel akkor már szabadon lehetett írni, és ez a kritikájuk hangvételén érezhető. Időközben az erdélyi magyar irodalom fogalma földrajzilag is kitágult, új kötetükben olyan szerzők is szerepelnek, akik ma nem Erdélyben élnek, ám munkásságuk szorosan kapcsolódik az erdélyiséghez.
A nemrég megjelent könyv a szerző szerint nem rendszeres irodalomtörténet, hanem józan válogatás kritikai írásaikból, szemlélteti hűségüket és következetességüket a hajdani Kántor–Lánghoz, amelynek értékelveit nemcsak megfogalmazták, hanem szolgálták is – kritikusként, tanárként és műveltségszervezőként egyaránt.
