Több kategóriában sok esztétikai izgalmat kínál a 6. Textilművészeti Triennálé

A zsűri elnöke, Sárváry Katalin Munkácsy-díjas textilművész, a MOME címzetes egyetemi tanára elmondta, hogy nagyon érdekes, mit tartanak textilnek az alkotók. A kitágult fogalomba belefér a műanyag (sok testbarát anyagot használnak fel), a fém, ami ragyogást kölcsönöz, transzcendens kisugárzást ad a műveknek. Jellemző, hogy az anyagokat kiemelik megszokott szerepkörükből, és megjelennek a társítások: a fa és textil, a papír és textil kombinált formáit alkalmazzák, miközben a gondolkodásmód utal a textilre. A sokszínű anyagfelhasználásban a 3D-s nyomtatásoknak is helye van. A mai textilművészetbe a technika is „beleszól”, és ez egy újfajta szemléletet eredményez. Mindenki a belső énjét adja, egyéni színekkel, van, aki tobzódik, van, aki visszafogottabb. Idén talán egy picit több a fi atal. (Ki fi atal? A pályázati megfogalmazások általában 30-35 éves korig szólnak.) De szeretnék tovább bővíteni ezt a kört. Talán nem is életkorhoz kötötten, hanem szellemi frissességre gondolva, hiszen lelkében, gondolkodásában bárki lehet fi atal. – Azért van kevés fi atal, mert a pályakezdők más utakat keresnek. Az egyetemen teamekben dolgoznak, igyekeznek a végzés után is csoportosulásokban megjelenni, hiszen nehéz egyedül érvényesülni, kilépni a piacra. Mindenki pénzt akar keresni, el akar adni, keresett terméket akar előállítani. Ebben az életszakaszban az fontos, hogyan tudnak kilőni, pályára állni, ehhez képest a textiltriennálén való részvétel sokaknál háttérbe szorul – mondta Sárváry Katalin. – Verseny van, és kemény utak. Ezért minden résztvevőnek örülünk, és díjakkal támogatjuk a munkájukat. Fontos, hogy a triennálé megmaradjon, mert itt minden műfaj megjelenik a szakmából, és a művészek egymástól is inspirálódnak.

– Jót tenne a textiltriennálénak, ha fel lehetne frissíteni a régi fényét a mai fiatalokkal.

Jó lenne, ha őket is ambicionálná az érett alkotókkal közös seregszemlén való részvétel – fűzte hozzá Simonovics Ildikó művészettörténész, muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének kurátora, a zsűri egyik tagja. – Érdekes, hogy a jelenlévők közül sok a képzőművészeti végzettségű, pont az is, aki nyert egy tértextillel, szobrászművész. Szunyog Júlia a nyírfakéregből, kézzel sodort kenderfonálból varrott tölcsérével az EMMI nagydíját kapta. Ő volt a kedvencem, 1991-es születésű.

A konceptuális, három dimenzióban való gondolkodás a kortárs textilművészetben nagyon erős, számomra igen inspiraló vonal. A díjak is motiválnak, de a fi atalok számára még vonzóbb lehetne a textiltriennálé, ha a kiállítás jobban bekerülne a nemzetközi vérkeringésbe. Szerencsésnek tartom, hogy a tárgyalkotókat, ruhatervezőket is bevonták, mert ez is egy fórum arra, hogy érzékenyítsük a nagyközönséget a design iránt: ezekből lesznek ugyanis azok a tárgyak, amelyek a mindennapi életben körülvesznek minket. Gspann Zsuzsa a Képzőművészeti és Iparművészeti Szövetség díját nyerte, nála látjuk, hogy egy formai kísérletnek, egy mintának hogyan lehet funkcionális minősége és intellektuális tartalma is, nem csak dekoráció. A mini textilek között Vigh Krisztina gumicukros műve volt a kedvencem Nyereség címmel: különböző bankkártya és fi zető terminál alakú gumicukor – keresztszemes hímzéssel! Ezenkívül a mini kategóriában még sok szerethető és gondolatébresztő dolog van, sok kis, kihívást jelentő agytréning. Cebula Anna, a textiltriennálénak otthont adó képtár igazgatója szintén tagja volt a zsűrinek. Ő azokat a textileket emelte ki, amelyek számára különleges élményt jelentettek.

– Azt látom, hogy többen igyekeznek a textilt és a természetet párosítani. Régen Lovas Ilona csinált olyat, hogy nedves, merített papírra búzamagokat szórt, amely aztán kicsírázott. Ezen a kiállításon erre hajaz Papp-Vid Dóra női öltözéke, amelynek hátán egy műanyag zsebből nő ki jelképesen a műfű. Molnár Mária Virág modellje a pliszírozásba mértani formákat visz, ezzel töri meg a vertikális irányt. László Edina modern, lendületes tunikákat, köpenyeket tervezett. Bányász Judit a kötött stílust jeleníti meg, ami sokak szerint „nagymamás”, szerintem meg nagyon is nőies. Például merevítőt tesz a szoknya aljába, amely állandósítja a ringást a viselőjén. Bolerójának ujja a kos szarvára hasonlít – ez is „vissza a természetbe” –, ugyanakkor elöl modern csattal zár. Molnár Zsuzsanna kosztümjei és egészruhái beilleszthetők a mai hétköznapi bizniszöltözékek közé, egyediek, biztosan nem jönnek szembe az utcán. Regös Annával közös modelljein a 70-es évek rombuszmintája köszön vissza új megfogalmazásban. Tetszenek az Ysai csoport öltözékei: finom kidolgozások együtt a rojtozással, a szegetlenül hagyással.

Nesze neked, textil!

– Az 1970-ben indult biennálé fal- és tértextil biennálé volt – fűzi a látottakhoz Cebula Anna. – Az elején csak féldomborművek formájában jelent meg a tértextil, aztán minden mű „lejött a falról”, majd újra – Wehner Tibor művészettörténész megfogalmazásában – „visszakúszott a falra”. Kifelé az Embermosó műalkotáson ismét átpörgetve magunkat, a minitextilekhez lépünk, posztamenseken állnak a poénok: például az Emelkedő zuhanás egy spirál selyemből és viszkózból Kecseti Gabriellától, vagy az Érintés a szlovák Mária Hromadovától, amely nem más, mint két egymást érintő, áttetsző kesztyű, amelyek anyaga: galvanizált drótból varrt csipke. Nesze neked, textil!