Alkotóműhely az alkotóházban: a Westwerk idén is megrendezte nyári táborát

Még majdnem harmatos a nyári szombat délelőtt, békésen kanyarognak az utak (Kőszegszerdahelyen jó nagy kanyar), Velemben odaköszönünk Törőcsik Mari házának, aztán máris megpillantjuk az alig-domboldalon, a zöld gyepen – a csónakot. Nagy hagyománya van errefelé a fafaragásnak, de ez most valami más. Ha nem lennénk benne biztosak, hogy hol keressük a Westwerk-tábort, a partra vetett – vagy vízen ringatózó – fekete csónak látványa azonnal megszüntetne minden kételyt: ez az, jó helyen járunk. A csónakot – természetesen darabjaira, pontosan hat darabra szétszedve – Szurcsik János hozta magával, hogy összerakja a velemi lankán: Ausztriából.

A Szurcsik név jól hangzik a képzőművészetet kedvelők és ismerők körében: idősebb Szurcsik János Munkácsy-díjas festőművész munkássága a 20. századi magyar festészet legjobb hagyományaiból táplálkozik; egyébként pedig 1975 és 1979 között itt tanított Szombathelyen, a tanárképző főiskolán. Két fi ából is művész lett: József grafi kus, János szobrász (de mindketten több területen is alkotnak, rendes és merész határátlépők). Jánosról talán kevesebbet hallunk mostanában: a 70- es évek óta Ausztriában él és dolgozik. Most velemi Westwerk-vendég, a feleségével együtt. A fát – mint izgalmas, megmunkálandó, ráadásul természetközeli anyagot – régóta kedveli. (Még Miskolcon állította ki az első hajóját.)

Otthonkeresés? Menekülés? Otthontalanság?

Most meg nézzük a megfeneklett, gyönyörű, kecses, ébenfekete csónakot – vagy inkább csónakcsontvázat – a fűben. Furcsa és szép, hogy egyrészt tényleg a „megfeneklettség” érzetét kelti, másrészt meg olyan, mintha a nagy vízen ringatózna. Vagy lebegne. Otthonkeresés? Menekülés? Otthontalanság? Szurcsik János azt mondja – miközben leülünk egy kicsit az alkotóház mögött a fából készült asztalhoz –, hogy mindez egyszerre: „Tűz, víz, elszenesedett fa, felégetett anyaföld. Menekülni nincs hova.” A csónak műtárgyként az Asylum címet viseli.

Asylum annyit tesz, hogy menedékhely.

Nem lehet az, és mégis. Az Asylum különben a Brazíliában elhunyt (mert oda emigrált) osztrák író, Stefan Zweig emlékét idézi: az ő tiszteletére készült. Eddig mindössze egyszer szerepelt kiállításon. A csónak az Epizód a Genfi -tavon című tragikus Zweig-novellát idézi, ez a novella – az életművön, az író sorsán túl – a közvetlen inspiráció: „A Genfi -tó partján, a kis svájci városka, Villeneuve közelében 1918 egy nyári éjjelén egy halász ladikján messze kievezett a tavon, s különös tárgyat pillantott meg a vízen; ahogy közelebb ért hozzá, kivehette, mi az: gerendákból lazán összetákolt tutaj, s rajta meztelen férfi , aki egy deszkával evezve igyekezett előre. A halász álmélkodva kormányzott feléje, az elcsigázott embert besegítette a csónakjába, csupasz testét úgyahogy betakargatta hálókkal, s aztán megpróbált szóba elegyedni a hidegtől vacogó férfi val, aki félénken kucorgott a ladik végében; de az érthetetlen idegen nyelven felelt, egyetlen szó sem hasonlított belőle az ő anyanyelvéhez. A jó szándékú halász hamarosan le is mondott a további próbálkozásról, bevonta a hálóját, és gyors evezőcsapásokkal a part irányába igyekezett. […]” Hát ennyit a menekülésről. Mindenesetre Szurcsik Jánosnak se lenne ellenére, ha az Asylum állandó helyet találna valahol; a legjobb volna talán egy szép parkban. Békét áraszt a fekete csónak a velemi füvön; mégis valahogy összeszorul tőle a szív. (Milyen érdekes, Gergye Krisztián kortárs táncművész legújabb bemutatójában is kitüntetett szerepet kap egy furcsa csónakcsontváz – vagy halcsontváz, egyik a másikát idézi – a nagy fekete vízen. Közben Jónás jár Ninive kertjei alatt.)

A csónak ring, a fű hullámzik, a nap egyre magasabban jár

A velemi csónak köré gyűlünk. Bakucz András (Westwerk-elnök), Baki Orsi, Söptei Eszter, Dénes Nóra, Kassai Ferenc, Farkas Imre. Pálfi Gyöngyvér este érkezik. Ilyen a szombathelyi Westwerk: jól megfér benne az építész, a textilművész, a fotóművész, a grafi kus, a festő, a szobrász. Sőt: három éve arra szerződtek, hogy közös akciókkal, alkotásokkal laknak be – adnak át a művészetnek – köztereket. És meg is tették: egy délutánra betűtésztalevest csináltak a csónakázótóból, rákérdeztek Ivanov életére a WSSZ-aulában (szállt a liszt, szállt a hó, fölragyogtak a betűk), zajt keltettek a zeneiskolánál. Most konferenciára – meg sok minden másra – készül a Westwerk. Majd meglátjuk: ha csinálnak valamit, muszáj észrevenni. Aztán nem ártana például egy állandó kiállítótér. A velemi táborozás a készülődés, az ötletelés – meg a „levés” – ideje. A csónak ring, a fű hullámzik, a nap egyre magasabban jár. Kassai Feri reggelit készít. Kipörögnek a napvilágra a gyerekek. Evezünk.