Zsidó Udvar

2018.08.23. 12:00

Korponay Zsófia Simone-nal karneválozik

Különleges esttel készül Korponay Zsófia augusztus 24-én, 19 órától a Savaria karnevál Zsidó Udvarán. Nina Simone-dalokkal emlékezik a szombathelyi énekesnő.

VN

 

Korponay Zsófi készülődés közben

– Nina Simone-t nagyjából tíz éve ismertem meg. Nem csak a zenéje ragadott magával, hanem az a furcsa, megfoghatatlan energia, amely övezi őt és amelyet a mai napig át tud adni, még így 15 évvel a halála után is. Kevesen ismerik az életútját, így arra gondoltam, néhány ikonikus dalán keresztül meséljük el a történetét a zenekarral (Peltzer Géza – zongora, Scheer Pepi – bőgő, Radics Igor – dob) belefoglalva a sokszor magányt jelentő deszkákkal, a szegregációval, a viharos magánéletével és a kirekesztettséggel, ami emberjogi aktivistaként aztán hosszú időre letaszította őt a színpadról – mondta el Korponay Zsófi, aki a budapesti József Attila Színház társulatának tagjaként negyedik évadát kezdte a héten.

– Idén négy bemutatóm lesz, amelyből az egyik egy igazi szerepálom, a Lila ákác Tóth Mancija Telihay Péter rendezésében, márciusban. Emellett nálunk lesz a Pápanő című német musical magyar ősbemutatója, a Sárkányölő Krisztián című mesedarab, amelyben életemben először bábot is használok majd, valamint Kerényi Imre rendezése, a Feketeszárú cseresznye is – mondta el. Zsófi hozzátette, igyekszik megtalálni az egyensúlyt a zene és a színház között, bár ez sokszor nehéz. Idén lesz másodéves az ELTE ének-zene-médiatanár szakán. A színház mellett van egy zenei formációja is, a Talány Akusztik , amelyben Szabó Zoltán Attila kortárs költő verseit dolgozzák fel. Ez a projekt színház és zene között van félúton, gyakran egy irodalmi felolvasással egybekötve hangzanak el a dalok. Reméli, hamarosan a szombathelyieknek is bemutatkozhatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában