"Mi németek is szenvedtünk a vasfüggönytől"

2018.10.11. 12:00

Fontos, hogy a társadalmunkban a keresztény értékek domináljanak

Volkmar Klein, a német Bundestag képviselője az 1990. október 3-án létrejött német újraegyesülés évfordulóján látogatott városunkba.

Merklin Tímea

Volkmar Klein, a kereszténydemokrata CDU tagja az Őrvidék Házban

Fotó: Nagy Jácint

Magyarország a keleti tömb első országa volt, amely még a berlini fal leomlása előtt megnyitotta a határait nyu­gat felé.– Megemlékeznek-e erről október 3-án Németországban is?

– Nagyon is. A németek hálásak a magyaroknak ezért a segítségért. Tudatában vagyunk, hogy 1989-ben a Fertő tó mellett megrendezték a páneurópai pikniket, és több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába. Egy hónappal később hivatalosan is megnyílt a magyar határ a keletnémetek előtt. Ez indította el azt a folyamatot, hogy létrejöhetett az újraegyesülési egyezmény az NDK és az NSZK között. Mi, németek is szenvedtünk a vasfüggönytől. Nemcsak a kelet-, de a nyugatnémetek szempontjából is felszabadító volt a felszámolása. Az elkülönítettség terhe, ami Európát kettészakította, lement rólunk is. A barátság fontos számunkra, még a gazdasági kapcsolatokat is meghatározza, hogy az emberek megértik-e egymást. Az együttműködés jele, ha kölcsönösen értékeljük egymást.

Volkmar Klein, a kereszténydemokrata CDU tagja az Őrvidék Házban
Fotó: Nagy Jácint

– Ön az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata CDU tagjaként a pártja álláspontján belül személyesen hogyan gondolkodik a bevándorlásról?

– A CDU koalícióban gyakorolja a hatalmat Németországban. Azt a keresztény értékrendet képviseljük, hogy a bajban lévő embertársainknak segítséget kell nyújtanunk. De az is fontos, hogy a társadalmunkban továbbra is a keresztény értékek domináljanak. Jobban meg kell követelni másoktól, hogy ezeket tegyék magukévá. Ez határt szab a felvevőképességünknek. A CDU azért felelős, hogy sokkal hatékonyabban tegyünk azért, hogy az egyes nyugat-balkáni országokban és Afrikában élő embereknek legyen perspektívájuk ott helyben.

– Mi a véleménye a magyarországi bevándorláspolitikáról?

– Magyarország történelme egy kicsit más, így más tapasztalatokat szerzett. Itt nagyobbak az aggályok, hogy a társadalom jellege megváltozhat. „A keresztény embernek” már nem olyan nagy a társadalmi ereje. Németországban nem félnek az emberek annyira, mint Magyarországon. Lépéseket kell tennünk egymás felé: Magyarország és Európa többi része között. Az európai országok jogosan várják el, hogy Magyarország több megértést tanúsítson, de ugyanilyen fontos, hogy az európai államok megértsék Magyarország helyzetét. Ha ezt nem tesszük, veszélyeztetjük Európát. Magyarországnak óriási érdeke, hogy Európa egységes és sikeres legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában