néptánc

2018.10.31. 07:00

Jubileumot ünnepelt a körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes

Új időszaki kiállítás nyílt szombaton a Sala Terrena Galériában. A tárlat a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes fenn­állásának történetét mutatja be, egyúttal tiszteleg azok előtt, akik megalapozták a néptánc hagyományait a településen.

Markó Petra

Nem csak táncegyüttes alakult ötven éve, igazi barátságok születtek az évtizedek alatt – kiállítással, gálával ünnepeltek Fotó: JT

Az éves nagyműsorok mellett hagyományt teremtett az együttes a májusfa-kitáncolással vagy a Nemzetközi Néptáncgálával. A társulaton belül közösség alakult ki: máig tartó barátságok, szerelmek, házasságok születtek. Az ünnepségsorozat gálaműsorral folytatódott a Batthyány Örökségközpont színháztermében.

Nem csak táncegyüttes alakult ötven éve, igazi barátságok születtek
az évtizedek alatt – kiállítással, gálával ünnepeltek Fotó: JT

– Csodálatosan sikerült a hagyomány képviselete az egyesületnek – hangsúlyozta köszöntőjében Bebes István, Körmend polgármestere, majd megemlékezett mind­azokról, akik az elmúlt ötven évhez bármit hozzátettek. – A tánc az érzések ideje, egy átmeneti, felfokozott idő, amikor a testünk mozgása beszél helyettünk, egyéni és közösségi életünk része – ezt már V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője mondta. Hozzátette, a magyar néptánc nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse. MP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában