Vaskeresztesi Hagyományőrzők

2018.11.16. 07:00

Hagyományőrzőkről szól a könyv

Húsz év emlékei – a Vaskeresztesi Hagyományőrzők című könyvet mutatták be a közelmúltban a település könyvtárában.

Vas Népe

A kiadvány 178 oldalon mutatja be a tánccsoport és az énekkar múltját és jelenét Fotó: Vas Népe

Az alkalomra zsúfolásig megtelt a helyszín érdeklődőkkel. A könyvet Németh Tiborné, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár főtanácsosa ismertette a hallgatósággal. Elmondta: öröm ezt a kötetet kézbe venni, hiszen rendkívül szép a megjelenése, a tipográfi ája. Az ízléses borító generációkat kapcsol egybe: a fekete-fehér fénykép és a színes fotó a hagyományok átörökítésének szimbolikus megjelenítése.

Hangsúlyozta: a szerző, Hatosné Németh Valéria a hagyományőrzők vezetője és egyben krónikása is az eseményeknek. Sokoldalúan, részletesen és mélyrehatóan, 178 oldalon mutatja be a tánccsoport és az énekkar múltját és jelenét. A kötettel kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni a lektori tevékenységet is. A precíz és pontos munka Vízkeleti Julianna nyugalmazott középiskolai igazgatót dicséri, aki a könyvbemutatót szintén megtisztelte jelenlétével.

A kiadvány 178 oldalon mutatja be a tánccsoport és az énekkar múltját
és jelenét Fotó: Vas Népe

A szerző, Hatosné Németh Valéria megköszönte a dicsérő szavakat.

– Szeretném ezt a könyvet a meghívott vendégeknek és a hagyományőrzőknek szeretettel átnyújtani, dokumentációként, az együtt eltöltött időért. Köszönöm a sok-sok közös estét, a próbákat, a kitartást, a helytállást, a készülődést, az izgalmat és persze a sok-sok közösségi munkát. Hála a családoknak, akik lehetővé tették, hogy a próbákon, fellépéseken részt vehessünk. Köszönet továbbá a diákoknak, akik iskolai és egyetemi tanulmányaik mellett is időt szakítottak a fellépésekre.

Wölfinger Péter elnökhelyettes a német önkormányzat nevében köszönte meg az alkotók munkáját. Az est baráti beszélgetéssel folytatódott, fel elevenítve a múltat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában