9700 – Tíz év után újra belebújtunk Feri bácsi frizsiderjébe

Frizsiderből nem lehet – de akkor miből?

Frizsiderből (pláne Szaratovból) nem lehet időgépet építeni, oldotta föl anno a varázslatot a 9700 zenés-táncos fináléja végén Jordán Tamás, aki akkor már Feri bácsi szerepét levetve lépett ki a közönség elé; mintha József Attila-verset közölne. De pont ebben van a lényeg: ha a színház úgy akarja, akkor a közönség elhiszi, hogy a hűtőszekrényből igenis lehet „lokálisan fixált”, vagyis kizárólag Szombathelyen – de ott az idők végezetéig – működő időgépet csinálni. És mert a közönség tíz éve boldogan belement a játékba, létrejöhetett Szombathely első, állandó társulattal bíró kőszínháza az Akacs Mihály utcában (az épület eleinte még inkább hasonlított az ütött-kopott HEMÓ-ra, mint színházra).

A rendszerváltás hívószava volt a vasi megyeszékhelyen a színházcsinálás (mert micsoda dolog az, hogy az egykori Nyugat királynője nem büszkélkedhet színházzal). Jöttek minden rendű és rangú jelöltek és önjelöltek, mígnem a kétezres évek közepe táján kezdett kirajzolódni az a „sokismeretlenes egyenlet” (Jordán Tamás akkori fordulata), amelynek megoldása lett a Weöres Sándor Színház, élén Jordán Tamás alapító-igazgatóval. Mert neki mindenki elhitte, hogy meg tudja csinálni; még a politikusok is. És lám.

Megalapítjuk, méghozzá egyhangúlag

2007.szeptember 27-én egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül mondott igent a szombathelyi közgyűlés a színházalapításra. Ez az egyhangú szavazás hangsúlyos, rögzített („örökítsük meg”) pillanat a 9700-beli SZOSZETEVA – Szombathelyért Szeretnék Tenni Valamit – nevű csodálatos városvédő bizottság életében is. Megszavazzák, hogy a karnevál előestéjén elmennek pénzt szerezni a szombathelyi színházra, ha nincs a jelenben kihez fordulni, akkor hát a múltba. (Micsoda tipp, ha belegondolunk.)

Ész, erő és oly szent akarat

Jó, hát akkor vissza a múltba, legalább egyetlen este, egyetlen filmvetítés erejéig. Vajon passzol-e az emlékekhez, az egykori eufóriához a filmen rögzített előadás? (Ráadásul a színházi felvétel furcsa dolog: voltaképpen nem is színház.) És passzol! Az Acélmagnóliák díszlete fölé kifeszített vászonról is csak úgy süt az a sok energia, bűbáj (és igen: szent akarat), amely létrehozta ezt az ízig-vérig szombathelyi előadást, Egressy Zoltán, Dömötör Tamás és a levéltárbújó társulat társszerzőségében; Dömötör Tamás (Döme) rendezésében. (Döme nem tudott most hazajönni, de a szülei ott ülnek a filmvetítésen.) „Csak” felvétel, de tapintható a szabadság, a játék mámora.

Árad és csipked és énekel

A 9700 tele van iróniával és öniróniával, csipkelődéssel, humorral – és áradó érzelemmel, amely könnyen túlcsordulhat, foltot hagyhat. Kivételes pillanat kell ahhoz, hogy a közönség megénekeltetése például hiteles legyen. Itt az. (Kiss Mari és Trokán Péter-operettkettőse a fináléban pedig sírnivalóan szép, de tényleg.) Jó kis előadás a 9700, na.

Szombathelyért szeretnének valamit

A társulat több színésze most vállalta először a szembesülést akkori önmagával – és főleg a nyitóelőadással. Nem bánták meg. Szabó Tibor, Kiss Mari, Endrődy Krisztián, Trokán Péter, Szerémi Zoltán, Vlahovics Edit, Szabados Mihály. Ők a SZOSZETEVA. Majdnem mind azóta is szombathelyi színészek; Szabados Misi Kanadából köszön be – „Hajrá, Haladás, hajrá, Szombathely!” – a születésnapi estén. A 9700-sztoriban a szerepe szerint Géza fejedelemként emelik pajzsra a régi magyarok, ott marad a múltban. Aztán inkább a lokális fixációt szüntette meg: a családjával Kanadába költözött. A társulat is változott persze (ez benne van a pakliban), de érdekes és sokatmondó, hogy az „alap” megmaradt (ezen nem csak a SZOSZETEVA-t kell érteni).

Az első bérletesek köszöntése

Jordán Tamás a vetítés után külön köszönti a Weöres Sándor Színház legelső bérleteseit, Németh Gábort és feleségét, Némethné Horváth Juditot, akik a jegyiroda nyitónapján, 2008. október elsején bérletet váltottak a színházba; és erről a szokásukról nem tettek le azóta sem.

Színházalapítás: kő – kövön

Jordán Tamás, a WS Színház alapító-igazgatója azt mondja, volt arról szó, hogy a színháznyitó bemutató tizedik évfordulójára újra színre viszik a 9700-at; aztán letettek erről a tervről. Minden bizonnyal jól tették. Mert bár a filmfelvételen is eleven és friss az előadás, az a tíz évvel ezelőtti furcsa állapot meg mégsem ismételhető. Az a kivételes, lokálisan fixált pillanat, amelyben az időgépből kilépő Claudius császár szembenézhetett kései szombathelyi utódával – a tógában feszítő SZOSZETEVA- elnökkel – akkor és ott volt érvényes: amikor létrejött a szombathelyi színház, amely az elmúlt tíz évben nyomot hagyott a lokálisan fixált Szombathelyen.

Más lenne minden, ha nem lenne színház. Ha nem olyan lenne alapjában véve még mindig, amilyen. Ja, mert Claudiust úgy elbűvöli a szombathelyiek zenés esztrádja, hogy a birodalom legszebb gyémántját ajánlja föl a színházalapításra. Kő –kövön.