A StereoAkt és a részvétel színháza, avagy ki néz – és kit néznek

A néző néz. Hogy lát-e, az voltaképpen többnyire másodlagos kérdés, mindenesetre nehezen mérhető. (Talán egy élet felelhet rá.) Ezért aztán üde és eleve zavarba ejtő az a szemléletmód, amely a StereoArt előadásait mozgatja. Kibillent a megszokásból, azonnal (ön)reflexióra kényszerít (az is egy döntés, hogy például nem veszed elő a telefonodat, amikor a narrátori hang megkér rá). A szombathelyi közönségnek fölkínált Etikett, avagy a tökéletes ember keresése – természetfilm egy beszélőszobában azért több és más, mint az (önironikusan meg is emlegetett), sokszor semmire se jó feszengést okozó „bevonós előadások”, mert alapvetően erre épít: a bevonódásra és a folytonos reflexióra. Nem mellesleg kiélezi a „színész játszik, a néző néz” alaphelyzetet (erre is rákérdez).

Miközben a fejhallgatón, voltaképpen a fejünkben, mint valami modern regényes belső monológ, folyamatosan Terhes Sándor hangja szól (kommentál, utasítást ad, „idegenvezet” stb.: a rögzített narráció csodálatos); körülbelül úgy érezhetjük magunkat, mint amikor a tralfamadoriak szegény Billy Pilgrimet nézik Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényében. Bár Billy Pilgrimek és tralfamadori zöld lényecskék vagyunk egyszerre, hiszen egymást is nézzük (mi, nézők). A hosszú és keskeny színpad (játéktér, kifutó, minimál barokkos bálterem) két oldalán foglalunk helyet, egymással szemben. A játéktérben Boross Martin (ő a rendező is, vagy nem egészen?) és Julia Jakubowska helyzetgyakorlatozik. Éli az életet, mint Billy Pilgrim. Öröm nézni (hát akkor is: nézni!) azt a természetességet, eszköztelen gazdagságot, ahogyan léteznek (játszanak) a színpadon.

A tét akkor emelkedik meg, amikor Julia mindent megpróbál annak érdekében, hogy magára irányítsa egy (férfi)néző figyelmét; így jut el addig, hogy önmagára irányítja a szódásszifont. Mi mindent meg nem tesz az ember, hogy „maradjon számára szeretet”.

A StereoAkt alapkérdései között szerepel (minden bizonnyal Csehov és a Sirály nyomán), hogy kellenek-e új formák. Szegény Trepljov belehal.

Az egyik StereoAkt-kitűző olyan, mint egy stoptábla, csak azt mondja, hogy „GO”. Hoztak belőle néhány marékkal.