Figyelem: itt semmi sem kitalálás

2019.01.04. 11:30

Török Gábor vezetésével most Lorca-premierre készül a Ferrum Színházi Társulás

A Ferrum Színházi Társulás ismét nagybemutatóra készül. Az amatőr színházi létezést vállaló és minden nehézség dacára tovább éltető csapat „ősferrumosokkal” és tizenéves fiatalokkal – természetesen a társulatalapító Török Gábor vezetésével – most Federico García Lorca kevéssé ismert színdarabját faggatja. Arról, hogy mi a valóság. Hogy mi a dolgunk. Hogy hol a kint – és hol a bent. És a kettőnek mi köze van egymáshoz.

Ölbei Lívia

Lorca-próba az MMIK-ban. Hol a kinn? Hol a benn? Fotó: Horváth Balázs

Vannak könyvek, amelyek akár évtizedekig is ott állnak az ember polcán – és nem történik velük semmi. Talán várakoznak: arra, hogy megszülessenek – az olvasás által. Valami ilyesmi történt azzal a kötettel, amely az 1980-as évek eleje ott volt Török Gábor rendező polcán. Az sem lehet véletlen, hogy megvásárolta azt a García Lorca-kötetet, amelyben a különös sorsú Címtelen színdarab is helyet kapott. Kicsit olyan ez, mint Radnóti Bori notesze, mondja Török Gábor: Lorca halála után került elő, egy barát jóvoltából. Barcelonában a 70-es évek végén jelent meg elsőként nyomtatásban, de a 80-as évek elején (alig két év átfutással!) már magyarul is olvasható volt. A Helikon adta ki, a darab fordítója András László. Szóval ott várakozott a Lorca-dráma egészen a múlt nyárig, amikor a Ferrum Színházi Társulás jó szokásához híven elvonult egy szakmai táborozásra. Az utóbbi években a vasvári kulturális központ – Gergye Rezső igazgató áldásával – fogadja be őket. Jó hely ez: Vasváron színházi a levegő. A nyári együttlét már a következő nagybemutató első próbaidőszaka is – arra el kell dönteni, hogy mit választ, mit szeretne a társulat. Török Gábor ezúttal a Lorca-ajánlattal érkezett: általános tetszést aratott. Mert a Címtelen színdarab – amely akkor, a 80-as évek elején nem érintette meg – egyszer csak lekívánkozott a könyvespolcról. 2017 tavaszán történt: „fejbe verő” élmény volt újraolvasni ezt a mozaikos szerkesztésű Lorca-drámát. Amely persze szinte kínálta magát a továbbgondolásra, az átdolgozásra: Török Gábor azt mondja, talán soha ilyen mélyen nem avatkozott be dramaturgiailag egyetlen más darabba sem (pedig kedveli: kenyere az átdolgozás). Olyannyira, hogy a Ferrum-példányon – amely a Színdarab cím nélkül címet kapta – Török Gábor Dezső társszerzőként szerepel. Különösen izgalmas a valóság mibenléte, ha színházról van szó. A mottó szerint (ez is kiemelés) „…itt semmi sem kitalálás…”. A színházigazgató beköszönő monológjában hangzik el ez az állítás, és a szöveg belsejében azzal folytatódik, hogy „angyalok, árnyak, hangok és álmok igenis léteznek”. A színigazgató szerepében ki mást köszönthetnénk, mint az ősferrumos Sövény Lászlót.

Lorca-próba az MMIK-ban. Hol a kinn? Hol a benn? Fotó: Horváth Balázs

A próbák az MMIK-ban zajlanak, hamarosan az is kiderül, hogy hol lesz a „majdnem befejezetlen egyfelvonásos” premierje.

Mellesleg (vagy nem mellesleg): a Ferrum egyesületi formában működik, az MMIK-ban most bérlő. Közben pedig évről évre „önálló költségvetési tétel” a szombathelyi költségvetésben. A valóságot próbára tévő új bemutatóban az a párhuzam is fölvetődik, hogy amíg „kinn” zajlik az élet, a történelem (stb.), addig mi – a például a társulat – itt „benn” tesszük a dolgunkat.

A Ferrum hosszú évtizedek óta eltökélten teszi a dolgát, bár „kinn” a világ időközben nagyot változott. Úgyhogy Török Gábor és megújulva megmaradó csapata szerencsésnek mondhatja magát: amiért tudja, hogy mit kell tennie.

Könyvek sorakoznak a polcon: további drámák várnak titokban a születésre, újjászületésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában