Bohémélet öleléssel

2019.02.25. 14:00

A Magyar Állami Operaház énekesei vendégszerepeltek a szombathelyi sportházban

Különleges, komplex élményt nyújtó este volt a videóanimációval kísért Puccini-opera az Agora Sportházban pénteken: a Bohémélet állt színpadra hét szereplővel és a Savaria Szimfonikus Zenekarral, a háttérben a korabeli festők műveinek vetítésével.

Merklin Tímea

Mimi szerepében: Kriszta Kinga. Felejthetetlen élmény a sportházban

Fotó: Horváth Balázs

Nyitásként Madaras Gergely jelképesen magához ölelte a közönséget, amely nemcsak a karzaton, hanem a küzdőtéren U alakban foglalt helyet. Az oldalsó pozíciók előnye volt, hogy nemcsak a karmester hátát lehetett látni, hanem azt a finom varázslást is, amint a nagy sötétben kis lámpával megvilágított partitúra fölött billegeti a pálcáját: a 21. századi mágus, aki a kottából mint 123 éves receptúrából varázsolja elő a muzsikát, innen egy kis csellót, onnan egy kis hegedűt, amonnan még néhány lélegzetnyi fúvóst…

Az első felvonás vetített képének fő motívuma Vincent van Gogh hálószobája volt, folyamatosan átalakulásban, a színpadon az operaénekesek egyike az asztalnál Vas Népét olvasott.

A múlt század fordulója párizsi művészéletének zenés drámája Szombathelyre adaptálva. Az egyszerű, rideg padlásszobában alkotói kínok, versfaragás, festés, a bérleti díj kifizetetlensége. A történet illusztrálására az ablakon berepül egy vaskályha, egy zongora, egy kék papagáj. Tartva a hagyományt, az urak koccintanak, karácsony van, odakint hull a hó. Rodolfót, a költőt Horváth István (tenor) énekli, a tüdőbajos hímzőnő, Mimi szerepében Kriszta Kinga (szoprán), a háttérben két gyertya összeérinti a kanócát az ágytámlán, a csillagos égen az éledő remények világítanak, még nincs jele annak, hogy a kegyetlen szegénység nem engedi majd kibontakozni ezt a szerelmet. Marcellót, a festőt Haja Zsolt (bariton) játssza, Musetta Rácz Rita (szoprán). Érdekes megjegyezni, hogy ők a való életben házaspár; két éve egy operaelőadáson kérte meg Haja Zsolt Rácz Rita kezét, méghozzá egészen extra módon: az opera történetének első színpadi leánykérése volt a Denevér című előadás fináléjában.

Mimi szerepében: Kriszta Kinga. Felejthetetlen élmény a sportházban
Fotó: Horváth Balázs

Itt és most, a Bohéméletben Colline, a filozófus Kiss András (basszus) bánatára minden zálogház zárva. Schaunard, a zenész Geiger Lajos (bariton) menti meg a társaságot, ételt, pénzt hoz, két napig zongorázott valakinek, aki a szomszéd papagájának zajától szeretett volna megszabadulni. A bérleti díjat követelő Benoit háztulajdonos és Alcindoro városi tanácsos szerepeiben Hábetler Andrást (basszus) halljuk, aki rendezte is a darabot, és a festői videóanimáció zenére változó képsorát Mészáros Tamással megalkotta. Gyönyörű albumot lapoztak fel nekünk, hogy Rodolfo és Mimi kettőse – az egyik legszebb olasz ária – rózsaszínben, pinkben és száz más színben kivirágozhassék.

A lélekben izzó boldogságra a színpadról a küzdőtérre befutó kifutó végén vár a pár, április első csókját csókolják, a háttérben az éj forog az ágy körül, és a totális nagy romantikában az arcunkba tolt telihold alatt poénként – hogy ki ne essünk a bohém élet bohó pillanataiból – az egyik macska átöleli a másikat a háztetőn, muszáj nevetni.

A négyfelvonásos operát nálunk háromban adták elő, két szünettel, együtt volt a második és a harmadik. A színpadon a Győri Nemzeti Színház Kórusa (karvezető: Balogh Eszter, és a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola matrózblúzos gyerekkórusa (karvezető: Sándorfi Olga) énekelt. Az operaszínészek belakták a küzdőtérre megépített kis színpadokat, amelyek csak pár létrafokra voltak a padlótól, egy-két könnyű lépéssel elérhető volt bármelyik néző: felejthetetlen élmény: a kislánynak, akit megsimogattak, és az úrnak is, akinek Musette az ölébe ült a felesége megrökönyödésére, talán nem lesz válóper belőle. A férfi mindenesetre állta az őt számon kérően megrázó színész tekintetét.

Párizs, bohém világ –videóanimációval komplex az operahatás
Fotó: Horváth Balázs

A sztori szerint a bohémek a párizsi Latin negyed egyik kávéházában ünnepelnek, sok szép gondolatot énekelnek a szépségről, a huncut szívről. Alkalom adódik, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar egy fúvósegysége takarásban katonazenekarként is megszólaljon, egy dobossal. A szegénység és a betegség már összefogott a szerelmesek ellen. A víg napok leáldoztak, Matisse színpompájának, Rousseau egzotikus dzsungelének, a mintás tapéták, aranykeretek idejének vége, a vetített kép egy közvetlen kameraképre vált: a valóságra, ami a kis színpadon történik.

A szereplők mimikája, gesztusa realisztikusan kinagyítva áll előttünk. Mimi egy strandágyon haldoklik almazöld takaróval – a padlásszobában, ahol olyan boldog volt –, kap egy muffot, amire régóta vágyott, beledugja kis hideg kezét, és meghal, szerelme ráborulva siratja, üstdob dobban. Nagy truváj a végén: ismét szétválik a vetített kép és a való, az operaénekesnő lemegy a színpadról, de a háttéren ott marad, szépen megholtan – ilyen is a halál –szerelmétől ölelve. Ilyen volt a 19. századi Bohémélet mai előadásban, három gyorsan elröppenő órában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában