Beethoven-puzzle

2019.03.28. 07:00

Antal Mátyás vezényel pénteki koncerten – közreműködik a Nemzeti Énekkar, amelynek a karigazgatója volt

Megérkezett a Savaria Szimfonikus Zenekarhoz Antal Mátyás karmester, aki március 29-én 19 órától Beethoven: 9. szimfóniáját vezényli a Bartók Teremben.

Merklin Tímea

Antal Mátyás nemzetközi hírű karmester, és 26 évig volt a Nemzeti Filharmonikusoknál a Nemzeti Énekkar karigazgatója. Szombathellyel való negyedszázados kapcsolatát úgy jellemzi, hogy egy generáció felnőtt, amióta először itt járt. Van a Savaria zenekarban egy nagycsaládos hölgy, akinek akkor még nem volt gyermeke, nemrégiben pedig már a Zeneakadémián tanította az egyik fiát. A városról szólva megjegyzi, hogy a Bartók Terem neve is kötelez, nem beszélve a Bartók Fesztiválokról, és a helyi zenekar elkötelezettségéről. Szereti a belvárost, a panziót, ahol lakik.

– Budapesten kívül a hat nagyvárosi, nemzeti zenekar mindegyikében sok barátom van. A Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával, Kiss Barnával is régóta jól ismerjük egymást. Sokat jártam ide a Nemzeti Énekkarral is – meséli a 74 éves karmester.

 

Beethoven 9. szimfóniáját legalább harmincszor vezényelte életében, de amint mondja, mindig talál benne valami gyönyörűséget, valahányszor újra hallja. Külön érdekesség, hogy a hatvanadik óta minden születésnapján Martonvásáron dirigál, ahol a kastélyparkban nyaranta Beethoven-koncerteket adnak a Nemzeti Filharmonikusok annak emlékére, hogy maga a zeneszerző is megfordult itt többször 1800 és 1809 között. Megtudjuk: Antal Mátyás 2020 júliusában is ott lesz, úgyhogy a kerek 75. évfordulóját is a 9. szimfónia vezényletével fogja ünnepelni. Gyanítjuk, hogy így személyesen is megérinti majd az Örömóda, ami a mű része.

– Beethoven olyan kereteket feszegetett, amiket addig senki a szimfonikus zenében. Formai értelemben is újat hozott az utolsó tételben a kórus és a szólisták szerepeltetésével. Erőteljesen romantikus érzületű zene, a bécsi klasszika három nagy alkotója egyikének utolsó befejezett műve. Az Örömódát a schilleri „testvér lészen minden ember” gondolat tette európai himnusszá, illetve a könnyen megtanulható, felemelő dallam – véli a karmester. A péntek este közreműködő négy szólista – Horti Lilla, Mester Viktória, Szappanos Tibor, Palerdi András – közül a két hölgyet Antal Mátyás ajánlotta a szombathelyi koncertre, ma este már együtt próbálnak.

– Nagy műgonddal kezelem ezt a zenei puzzle-t, mint egy társasjátékot, olyan alapokon, hogy életének egyik felében hangszeres, a másik felében vokális zenével foglalkoztam. A kettőt egybefogni, harmóniába hozni is egy külön csoda – mondja, és hozzáteszi: – Az életkor előrehaladtával mindig egy kicsit közelebb kerülünk a zeneszerzőhöz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában