Tartják, nehogy ránk zuhanjon – Diákírók, diákköltők találkozója Sárváron

A tavaszi szél mindig elhozza Sárvárra a Kárpát-medence magyarlakta területeiről a középiskolás költőket, prózaírókat – és azokat is, akik esszével vagy tanulmánnyal indultak sikerrel a pályázaton. Hiszen nemcsak az fontos, hogy „vers írassék”, hanem az is, hogy értő fülekre-szívekre találjon. Ebben segíthetnek az esszéisták és a tanulmányírók. Sárváron eltölteni néhány napot már maga nyeremény: akiket ide meghív a zsűri, voltaképpen „kiválasztottnak” érezheti magát. És már megint, még mindig József Attila: „Hiá­ba fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” A sárvári műhelyfoglalkozásokon nemcsak finom és pontos véleményeket kaphatnak a fiatalok az „öregektől” (akik úgy változnak, hogy nem változnak: Mezey Katalin és Papp Márió mosolya a régi), hanem egymásban is fölismerhetik – akár önmagukat. A mezőnyben több a lány, mint a fiú – hogy ebből következtethetünk-e valamire, nem tudni. Mindenesetre még alig száz éve sem volt olyan evidens, hogy egy nőből író, költő legyen.

Díjazottak

A 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Találkozó szokás szerint gálával ért véget a Tinódi gimnáziumban. A díjazottak pedig: vers kategóriában arany oklevelet kapott Foltányi Emese (Győr­újbarát); ezüst oklevelet Balázs-Bécsi Anna (Csíkszereda, Románia); Raffay Sára (Pécs). Bronz oklevéllel jutalmazta a zsűri Fancsali Kingát (Marosvásárhely, Románia; Horváth Florencia Dorinát (Celldömölk); Kellerwessel Klaust (Kecskemét); Zöldi Melitont (Monor). A résztvevők az idén is szavaztak: a kortársak díját Foltányi Emese nyerte el. Sárvár Város Különdíját Horváth Florencia Dorina. (A celldömölki Florencia nem mellesleg a Vas Népe SÉTA-programjában Aranytollal jutalmazott diákújságíró is volt.)

Próza kategóriában arany oklevelet ért Fedoszov Emilia (Budapest) pályázata; ezüst oklevelet kapott Pataki András (Budapest); Hipik Tibor (Újvidék, Szerbia); Kővári Júnó (Nagykanizsa). Bronz oklevéllel engedte haza a zsűri Péntek Kamillát (Kaposmérő); Komáromy Besét (Budapest); Oláh Pétert (Őrbottyán).

A 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat táborát az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata közösen rendezte meg.

Pályázat, előzsűri

Majdnem háromszáz pályázat érkezett az idén, a legjobb ötven pályázót hívta meg a zsűri a sárvári irodalmi táborba.

A két és fél napos műhelymunkának ismét a Nádasdy-vár adott otthont. (A Várparkban Tinódi Lantos Sebestyén emlékműve vigyázott rájuk.) Az előzsűri és a zsűri tagjai voltak: Baán Tibor költő, esszéista, dr. Bertha Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, dr. Gere Zsolt irodalomtörténész, egyetemi adjunktus, Jámborné Balog Tünde József Attila-díjas prózaíró, Kemény István József Attila- és Márai Sándor-díjas költő, író, Kontra Ferenc József Attila- és Márai Sándor-díjas író, szerkesztő, Mezey Katalin költő, író, zsűri­elnök, Papp Márió költő, műfordító, szerkesztő és dr. Vörös István József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató.

A díjazottak – ahogyan az esemény után kiadott közlemény mondja – „szerény pénzjutalomban és könyvcsomagban részesültek”.

De itt aztán tényleg nem ez a lényeg. Ki tudná megállapítani egy vers értékét? Mennyit ér vajon egy Weöres-egyszavas? Mondjuk az, hogy: „Tojáséj.” Benne van a mindenség. A sötét – és a mocorgás-születés.

Mint a sárvári találkozóban mindig. Figyeljünk jól (ahogyan mondani szoktuk): az itt föltűnő nevekkel hamarosan biztosan találkozunk. Még az is lehet, hogy egy-egy friss, nyomdaillatú kötet borítóján. A sárvári hagyományhoz ez is hozzátartozik.

Kovács Hanga azt írja: „Bele­gargalizálok a családi vacsorába. / Széjjelforgácsolom a kimondhatatlan szavakat. / Kiállok az erkélyre, / Füst cigit szívok, ködöt eregetek. / Megsavanyodott a kalács a nagy asztalon, / Hiába kenem meg lekvárral. / Akkora a bánatod, / Hogy kitölti a konyhát. / Megfeszített karokkal tartom, / Nehogy ránk zuhanjon. / Álmatlanul bekövetkezik az összes félelmem. / Harminc év múlva megértem majd, / Hogy most mit bírunk ki.”