Kihirdették az új évadot

2019.05.09. 14:00

A gyáva kistigris visszatér a Mesebolt Bábszínházba

A szokásos sajtóreggelin nemcsak vasárnap esedékes premierjéből adott kóstolót a Mesebolt Bábszínház, hanem meghirdette a következő évadot is: óvodásoknak, kisebb és nagy iskolásoknak, kisebb és nagyobb felnőtteknek. Nem mintha a nyár nem munkával telne.

Ölbei Lívia

A gyáva kistigris. Petike mozgatója Varga Bori. Balra: Gyurkovics Zsófia. A tervező: Boráros Szilárd

Fotó: Unger Tamás

Így röpül az idő: a Mesebolt 2012-ben mutatta be a Hanna Januszewska meséjéből készült előadást, A gyáva kistigrist, amely most újra műsorra kerül: a rendező, a tervező személye nem változott, a szereplők azonban igen; időközben jelentősen átalakult a meseboltos társulat. Kovács Géza igazgató – azonkívül, hogy a hagyomány és megújulás hintájában mozgatja, lendíti egyre magasabbra a bábszínházat – időről időre műsorra tűz egy-egy felújítást. Talán éppen azért, hogy láthatóvá, tapinthatóvá váljon az idő.

A gyáva kistigris. Petike mozgatója Varga Bori. Balra: Gyurkovics
Zsófia. A tervező: Boráros Szilárd
Fotó: Unger Tamás

Másrészt vannak olyan darabok, vannak olyan előadások, amelyekkel minden gyerekgenerációnak találkoznia kell. Ilyen A gyáva kistigris is. Hanna Januszewska története – ahogy erre az ajánló is kitér – sok feldolgozást megért már: főszereplője Petike, a kistigris, aki a gyerekekhez hasonlóan tanulja a világot. És mindattól, amit még nem ismer – fél nagyon.

Az élethez bátorság kell, hát még ahhoz, hogy Petike visszaszerezze elveszett csíkjait (amelyek nyilvánvalóan hozzátartoznak az identitásához). Az előadás dramaturgja Végh Ildikó, tervezője Boráros Szilárd, zeneszerzője Novák János, hangszerelője Takács Dániel, rendezője Kovács Petra Eszter. Játsszák: Gyurkovics Zsófia, Kosznoszky Márton, Kovács Bálint, Varga Bori. A bemutató május 12-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a Mesebolt Bábszínházban (MMIK, Ady tér 5.).

Premierkóstoló: Varga Bori és Kosznoszky Márton

Még a 2018–19-es évad sem ért véget a meseboltosok számára, több vendégszereplés is vár rájuk hamarosan. Május 19–22-én például a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen lépnek föl két előadással, játszanak aztán a székesfehérvári Hetedhét fesztiválon, a nyírbátori gyerekbérletben – és Lengyelországban a nemzetközi felnőttbábfesztiválon. A Kőszegi Nyár programjában vendégeskedik a Körhinta, „A boldog herceg”-előadásnak (írta, rendezte: Jeles András) július elején a Kőszegi Várszínházban lesz a bemutatója (koprodukcióban készül).

A 2019–20-as évadban sok más mellett ismét várható új osztálytermi bemutató (folytatódik a Királyok könyve sorozat), Michael Ende Lenka és a tündér című történetéből Veres András rendez, Rumi Zsófia tervez egyszemélyes előadást Varga Borival. Galuska László Pál visszatérő szerző vendég Szombathelyen, ezúttal A háromágú tölgyfa tündére című meséjét viszi színre Kovács Géza.

 

Veres András csodálatos „Lila fecske”-rendezése, vagyis Nemes Nagy Ágnes versvilágának színpadra fordítása után most Tamkó Sirató Károly következik. A tervező ismét: Rumi Zsófia. Először rendez a Meseboltban Somogyi Tamás, a „Lili és a bátorság”-előadáshoz drámapedagógiai foglalkozás is készül iskolásoknak. A bábszínház együttműködő partnere a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ. A jövő évadban nyolcféle bérletet kínál a Mesebolt, plusz a repertoár: 19 előadás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában