Bál, bála, hála a pincéből – Balogh János József Attilával az intaházi nyílt napon

A folytatásban az is benne van, hogy nem először nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt Intaháza, hogy elsősorban a művészeti alkotások befogadásának közegében tegye nyilvánvalóvá: a szabadság, a bezártság, a benn és a kinn, az egészség, a betegség – mind olyan fogalmak, amelyeket időről időre át kell gondolni. Intaházára mindenesetre ki kell menni. Eltávolodni attól, amiben vagyunk. (Mint az átmenet rítusai. Csak nem athéni erdő, hanem Intapuszta; mert így is nevezik a helyet.)

A 2013-as intaházi átjárásos napon Jordán Tamás mondta el a Szabad-ötletek jegyzékét: József Attila pszichoanalitikus naplóját (lásd még! „anyag, szabadvers”), amely valósággal hozzánőtt a személyéhez. Ő, Jordán Tamás volt az, aki elsőként állt ezzel a fájdalmas asszociációfüzérrel („…bál, bála, hála, hala, hal, meghal, meghallgat…”) a nyilvánosság elé, zöld utat teremtve a megjelenéséhez is. És bizonyos szempontból kanonizálva a megszólaltatását: a közlés és a személyesség maximumával.

2013 nyarán Intaházán a szabad ég alatt hangzott el a Szabad-ötletek jegyzéke (mit sem veszítve személyességéből); benn, a kisterem falain képek a lipótmezei gyűjteményből (MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény). Jordán Tamás a múlt század 80-as éveinek közepe óta tartja műsoron a Szabad-ötleteket. Most 2019-et írunk: a bemutató óta eltelt idő hosszabb, mint amennyit József Attila testi valójában élt (harminckét éves lettem én). És most megint nyílt napot tartott Intaháza (dr. Goldschmidt Dénes szellemében, ahogyan például 2016-ban is).

Három év, hat év. Megint megjelent itt József Attila is; bár gyaníthatóan sokszor akkor is itt van, ha nincs. Most a harmincas éveiben járó színész, Balogh János (Weöres Sándor Színház, Jordán-tanítvány) kapott felkérést a feladatra. Ezúttal az intézet pincéjében (hétköznapokon ez a „dühöngő”), a mélyben hangzottak el a szeretetre áhítozó „szerencsétlen bolond” naplójának részletei: „kinti” és „benti” közönség előtt. A falakon, a falaknál Giampiero Assumma fotóin: íme – az ember. (A kiállítás – és fönn egy másik – szeptember 30-áig nyitva tart: naponta 14–16 óráig. Ki lehet menni, be lehet menni).

János (Jani) azt mondja: kivételes élmény volt ez az este. Tapintani lehetett a figyelmet, hallani a csöndet. Mondatok ragyogtak föl, nyertek értelmet. Régi tétel (csak sokszor elfelejtjük), hogy a befogadón milyen sok múlik: hogy a színházban a színész és a néző csakis együtt hozhatja létre azt a valamit, amitől az előadás létrejön és hatni képes.

Ki tudja: egyszer talán „kávéházi szegleten” is felhangzik a Szabad-ötletek jegyzéke, Balogh János előadásában. Elvégre ott is született.