Tele vannak titokkal

2019.10.17. 07:00

Októberi írónőink emlékezetére – Szabó Magda és Kristóf Ágota üzen

Itt vannak nekünk októberi írónőink, erősítésnek. Szabó Magda és Kristóf Ágota/Agota Kristof. Mindketten korán elkötelezték magukat az írásnak, tele vannak titokkal máig.

Ölbei Lívia

A nagy füzet című Agota Kristof-regényből film is készült

Fotó: VN

Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, Kristóf Ágota 1935. október 30-án Csikvándon, aztán hamar Kőszegre került. Az egyik az ország egyik végében, a másik a másikban. Látszólag semmi nem köti össze őket, csak az írás zsigeri vonzalma; nem mintha az nem volna éppen elég köteléknek.

A nagy füzet című Agota Kristof-regényből film is készült
Fotó: VN

Mindketten súlyos családi titkokat hordoznak – a titkok kútjába be is pillanthatunk a két életmű által –, mindketten emlékeznek arra a „tündérkertre”, amely a gyerekkor elmúltával szertefoszlott, széttört; talán mással sem telt az írói életük, mint azzal, hogy összeszedegessék, egymáshoz illesztgessék a cserepeit. Ebből a rakosgatásból született meg a két életmű. Kristóf Ágota/Agota Kristofé francia nyelven. Az első látásra-olvasásra nyilvánvaló, hogy Kristóf Ágotánál keményebb, dermesztőbb, az ember mélyére hatoló könyveket nem nagyon írt senki. Szabó Magda életműnének keménységével most ismerkedünk.

Két életmű, két mélységes kút. Bennük arcunk tükröződik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában