Dupla végtelen

2019.12.12. 18:23

Vízjelek a honvágyról – Szerda esti Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert

Miért kerekedik föl az ember egy ködös decemberi szerda estén, miért húzza félre az Agora – MSH bejáratánál a súlyos, piros függönyt, miért akarja látni-hallani Grecsó Krisztiánt és Hrutka Róbertet? Hát azért.

Ölbei Lívia

Szombathely, szerda esti akusztik, Agora Msh, 20191211, ut, Vas Népe / Unger Tamás ,Zene GRECSÓ KRISZTIÁN - HRUTKA RÓBERT Szerda esti akusztik

Fotó: Unger Tamás

Mintha nemcsak a hús-vér szerző kerülne vissza mostanában jogaiba, hanem a vers, a zenétől elválaszthatatlan költészet, a dúdolás, a zümmögés, a történetmondás is. Grecsó Krisztián ma már szinte intézmény, aki az olvasó helyett írja meg, mondja és énekli, pengeti el a saját személyes történeteit. Az Agora Szerda esti akusztik sorozatába Hrutka Róberttel érkezik: zenésztárs, szerzőtárs, nyilván barát; az estnek külön címe sincs. Szerda esti akusztik. Stop: kis megállás. A történetmondás, a múltnak kútjába nézés – de főleg a két előadó neve – hívóhangnak pont elég. Az aulában – magasban a mennyezet, balra is, jobbra is lépcső – meglepő módon azonnal, már a várakozás pillanataiban bevackolódós kuckóhangulat kerekedik.

Van itt valahol egy kandalló? Az nincs, de a kicsi pódiumon két gitár nyújtózkodik. Az alkalmi nézőtéren hát persze, hogy a nők vannak fölényben, de az is meglepő (vagy mégsem?), hogy az életkort tekintve nehéz volna kihirdetni a győztes korosztályt. Vannak itt fénylő szemű majdnem-Verák (na jó, 11 évesnél kicsit idősebbek), vannak huszonévesek, harmincasok, negyvenesek, ötvenesek – és így tovább.

 

Ez azért jó hír, mert Grecsó Krisztián (néhány évvel túl a negyvenen) ezek szerint mindenkinek tud mondani valamit. De hát mintha pont erre tette volna föl mostanában az írói-alkotói életét: nagyapákról, nagymamákról, szülőkről, gyerekkorról, régi időkről, régi idők embereiről mesél. Hogy megmentse őket – megmentsen minket valamitől. Ő – és nem ő. Szikárabb – és valahogy lágyabb, szelídebb, mint azelőtt. Megszenvedett, hazataláló szelídség. Fölfénylő, humorban megfuttatott idillt, kegyelmet és megbocsátást keresnek és találnak jóformán mindenütt a mondatai.

Különben is csöndes és fénylő az este, Hrutka Róbert és Grecsó Krisztián – érezni, hogy félszavakból is értik egymást – semmi faksznit nem csinál. Gitár, ének, próza, megzenésített vers. Ukulele. Mintha minden itt és most dőlne el (és talán tényleg), pedig van kitapintható szerkezet. Hrutka Róbert azzal nyit, hogy „…le-gyen végtelen”, mire Grecsó Krisztián prózával válaszol, A régi idők emberei tárcasorozatból jönnek a földek emberei: a gyerekkor, amikor az össz­munka ritmusa, a végtelen és páros (dupla) paprikasorok hozták össze a generációkat az alföldi faluban. Dupla végtelen. Két végtelen találkozik. Grecsó Krisztián 1996-ban verseskötettel kezdte – elhangzik abból is megzenésítés –, helyek függésében: „…Ki tudja, mi jön ezután? (…) A lírai és a valódi én közben a tudásért vagy tán az identitásért eped, de végül mindig a töprengés marad. Így csak vízjeleim vannak. A honvágyról” – írta a régi kötet bevezetőjében. Aztán a próza jött. És most, több mint húsz év után ismét a vers. Úgy látszik, vannak dolgok, amelyek csak versként tudnak megszólalni. Csak verssel takarítható ki a szív.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában