Nevetni kell, ennyi az egész – A karikatúráról volt szó a Weöres Sándor Színházban

A Miért szép? című összművészeti sorozat a Thea-térben önmagában a kultúra ünneplése – ahogyan az maga a színház is. Annak is megvan a maga titka, hogy miért éppen a Miért szép? vált sikeressé és időtállóvá a WS Színházban. Talán olyasmi ez, mint anno a POSZT: azonnal megvolt a szerkezet, a koreográfia, aztán már „csak” működtetni kellett.

A Miért szép? is teljes fegyverzetben pattant ki az alkotói fejéből, és működtetik azóta is: Oroszy Csaba festőművész az első számú, ráadásul nem is mozdulatlan mozgató, aki nemcsak felkutat, szervez, tematizál, tárlatot nyit és kérdez (az tulajdonképpen már a hab a tortán), hanem – két nagyszerű munkatársával, Kaczmarski Ágnessel és Dömötör Katalinnal – minden alkalommal filmet is készít: palackba zárva, aztán kiengedve a palackból a műhelymunkát, a dokumentációt és a velejéig érzelmi, esztétikai élményt.

A zenei aláfestés Mérei Tamás dolga (bár ez legutóbb épp nem volt), a színházért – többnyire vers formájában – Jordán Tamás felel, az irodalmi megalapozásért pedig Fűzfa Balázs. Január 22-e a magyar kultúra napja, ezúttal kifejezetten ennek az alkalomnak szólt a Miért szép?-este, de szólhatott volna akár az Akacs Mihály utcai színházépület avatási évfordulójának is (De régen volt, amikor Szabó Győző Ádámot, Csonka Szilvia Évát játszott!), sőt: Weöres Sándor éppen 1989. január 22-én távozott a földi világból: alakot váltott, eggyé vált a vizekkel, a kövekkel, a szavakkal, a levegőéggel.

A karikatúra voltaképpen kihalófélben lévő műfaj – ezért is jó, hogy ezekben a hetekben a WSSZ társulatának portréi/ karikatúrái sorakoznak az aulában a falon. Mindegyiket a kultúranapi fővendég, Gyécsek József festőművész jegyzi, akinek „ilyen-olyan dolgaiból” a múlt év őszén láthatott válogatást a színházban a közönség. A karikatúra túloz, fölnagyít és torzít; olyan maszkként működik, amely nem eltakar, hanem felfed: a lényegre tapint – legyen szó konkrét személyről vagy jelenségről.

Gyécsek József kiállított színészkarikatúráinak legfőbb jellemzője, hogy kedvesek, több szempontból is. Mosolyt váltanak ki a nézőből, akire – lássunk csodát – az összes színész(portré) visszamosolyog. Itt mindenki nevet, ki szélesebben, ki szégyenlősebben, nyilván a saját habitusa szerint. Ha az óramutató járását követve indulunk, elsőként Kenderes Csaba mosolyog ránk (csupa kamaszbáj, csupa titkos derű), aztán rögtön ott van Endrődy Krisztián – Endrődy-s, szeretni való bizalommal a szemében. Nagy Cili vörös posztóval szelídít bikát. És ott vannak mind a többiek az aula falán: úgy maszkban, hogy maszk nélkül. Ez itt már a farsangi szezon: nevetni kell, ennyi az egész.