Az alkotások az elmúlt év hazai szellemtörténetét mutatják

2020.06.05. 20:46

Online tartották a 7. Savaria Filmszemle eredményhirdetését 

A járványhelyzet miatt csak az online térben, de az eredetileg tervezett időpontban ismertették pénteken este a 7. Savaria Filmszemle eredményeit a Szombathelyi televízió Facebook oldalán és Youtube csatornáján. 

Merklin Tímea

Fotó: savariafilmszemle.hu

A szemlét a Szombathelyi Médiaközpont és a Savaria Filmakadémia Egyesület szervezte, a határainkon túlról is érkeztek alkotások, így ez a Kárpát-medencei kulturális eseménye is volt. A 137 nevezésből 117 pályamű felelt meg a feltételeknek, kisjátékfilm, dokumentumfilm, filmetűd kategóriákban. Külön szerepeltek a diákfilmek a középiskolai és a felsőoktatásban tanuló hallgatók részére. A tervek szerint talán a nyár végén, az ősz elején személyesen is találkozhatunk a díjazottakkal és a rangos zsűri tagjaival Szombathelyen.

A virtuális térben Dr. Nemény András polgármester mondott köszöntő a szemléhez, amelyből kiderült: az elmúlt években 1500 alkotás érkezett köszönhetően az alkotóknak és a szervezőknek. A város a következő években is támogatni fogja a Savaria Filmszemlét.

Az élővideó közvetítés során Lovass Tibor szervező, alapító elnök és Horváth Soma alpolgármester ültek a stúdióban, sorra véve a díjazottakat. A szakmai zsűri diákfilm, fiatal alkotók, filmetűd, kisjátékfilm és dokumentumfilm kategóriákban díjazta az első három helyezettet, valamint kiosztott tizenkét különdíjat is.

Bejátszásban láthattuk, amint a zsűri elnöke, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, érdemes művész elmondja, hogy a mozi az, amikor a vászon elé székeket raknak, és azokon sok ember ül. A cél az, hogy hozzájuk jussanak el a gondolatok. Ez egy kicsit most megbicsaklik a vírus-helyzet miatt, de az alkotó szeme előtt mindig az kell, hogy lebegjen, hogy ne csak magamat fejezzem ki, ne csak szűk baráti körnek szóljon a film, hanem a világot szebbé és jobbá tevő gondolatokat fogalmazzon meg az embereknek.

Dr. Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató, Moholi-Nagy Művészeti Egyetem igazgatója arról beszélt, hogy a szemle messze túllépte Szombathely határait, és az országhatáron túlról is érkeztek művek, amelyek sikerrel fognak szerepelni más fesztiválokon is. Ő a szemle filmjeiben mindig a kreativitást és az új nézőpontokat keresi, kiemelten tetszenek neki a kisjáték- és a dokumentumfilmek.

Dr. Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, egyetemi oktató reményét fejezte ki, hogy az alkotók is olyan örömmel nézik egymás filmjeit, mint a közönség. Itt mindenki győztes, hiszen minden résztvevő szép, jövőnek szóló alkotással mérettetett meg.

Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer azt emelte ki értékelésében, hogy az egyéni alkotók nagy elszántsággal járják az országot, történeteket gyűjtenek, így ez a szemle egy egyéves szellemtörténetet mutat be, ami jól jellemzi Magyarországot; megmutatja, milyen tendenciák határoznak meg bennünket. Nem csak filmeseknek, hanem pszichológiával, szociográfiával, történelemmel, irodalommal foglalkozóknak is érdemes nézni ezeket a műveket, amik arról is szólnak, milyen kiutak lehetségesek.

A zsűri ötödik tagja, András Ferenc Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer hangsúlyozta: a kiváló kisfilmek zömét Szombathelyen ismerte meg. Bíztatta az alkotókat, hogy a kisjátékfilmekből lesznek a nagyjátékfilmek, ezért nézzenek mindig előre, és hozzák létre egyiket a másik után. Ha megfelelő átéltséggel és felfűtöttséggel dolgoznak, meglesz az eredménye.

Lovass Tibor azzal a gondolattal köszönt el: a film oktat is, nemcsak szórakoztat.

 

Eredmények:

Diákfilm kategória:

Oklevelek:

Duma Bálint, Farkas Márton: A hárfa eredete

Peszleg Barnabás: A plafon se hagyta abba

Farkas Levente: Élet meg út

A zsűri dicsérő oklevélben részesíti:

Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium Mozgókép- és Animációkészítő Szak

Bolyai Filmműhely, Zenta

Diákfilm III. helyezettje

Nagy Gabriella, Kuzma Ádám, Gacsay Bence Barnabás: Az ördögszikla című filmje

Diákfilm II.:

Bolyai Filmműhely, Zenta: A varázslatos fa

Diákfilm I.

Bartúcz Anna: Székely Éva megmenekülése című filmje

 

Fiatal alkotók kategória (vizsgafilmesek)

 

Oklevelek

Papp Máté: Sans Idée

Sasvári Richárd: Kísértés

III. helyezett

Fazekas Gyöngyi: Narancs útlevél

II. helyezett

Rosanics Patrik: Kimaradt körök

I. helyezett

Vencel Zsolt: Frekvencia

 

Filmetűd

Oklevél:

Farkas Péter, Keresztúri Ferenc: Átváltozás

III. helyezett

Riba Szabolcs, Katona Péter: Ember az embertelenségben

II. helyezett

Virág Zsombor: Körforgás

I. helyezett

Szilágyi Bálint, Szabó Benedek, Szilágyi Péter: Bi-Pi álma

 

Kisjátékfilm

Oklevelek:

Varga József: Nemzeti probléma

Balogh Ernő Zoltán, Halper János, Rosta Gábor, Halper Simon, Halper Dávid: Tekintetek

Kovács Levente, Törcsi Levente: Rododendron

Megosztott harmadik díj:

Pantyi Petra: Reggelim a vacsorád, és

Béres László, Kathy Zsolt, Czinke Gyula, Gál Kornélia: A taxis

III. helyezett

Petrik András, Győri Márk, Roskó Péter: SzuperApu

I. helyezett:

Baranyi Benő, Dobray Máté: Anja

 

Dokumentumfilm

Oklevelek:

Siflis Zoltán, Raffai Csaba, Miskolci Rolland: Kamerás emberek,

Vojtkó Ferenc: Az utolsó hazatérés,

Siflis Zoltán, Hoffmann Artúr, Farkas Miklós, Erdudac Antal: Örvényben

Dokumentumfilm III.

Megosztott harmadik díj:

Zlatnai Brigitta, Szabó Imre, Novák Lajos: Szeretet szolgálat, és Szabó Imre, Beszterczey Judit, Novák Lajos: Polgár 40

Dokumentumfilm II.

Czinke Gyula, Fischer Gábor, Dr. Kiss Gergely: Fuchs Jenő, az első ember

Dokumentumfilm I.

Lukács Csaba, Novák Lajos, Marossy Géza: Gyökérkeresők, Ezredvégi emberkereskedelem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában