A legjobb Mozart

2021.02.14. 07:00

Gregorich Zsófia Kresznerics Ferenc-díjas zenetanár és előadóművész

Gregorich Zsófia gitárművész, csellótanár, színházi muzsikus – és színész – az idén megkapta a celldömölki önkormányzat Kresznerics Ferenc- díját, amely a kultúra, az oktatás területén végzett kiemelkedő munkát ismeri el.

Ölbei Lívia

Fotó: Benkő Sándor

Gregorich Zsófia úgy jár-kel a világban, mint valami könnyű léptű tündér. Mintha az lenne az első számú titkos megbízatása, hogy derűt szórjon szét, amerre jár. Hogy a mosolyát megtanulják mások is. Bár az ilyesmire valószínűleg születni kell.

Ahogyan a Kresznerics-díj laudációja mondja: 1990-ben kezdett el zeneiskolába járni és csellón tanulni. Tanára Orosz Sándor volt. Miatta választotta később a zenetanári pályát. A gimnáziumi években döntötte el, hogy művészeti középiskolában folytatja tanulmányait. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi képzésén aztán Janzsó Ildikó keze alatt vált csellótanárrá. Már gyermekkorától vonzotta a népzene. Szülei alapítói és negyven éve vezetői az Ostffyasszonyfai Citera- és Népdalkörnek, Zsófi is számtalan fellépésen szerepelt velük. 2003-tól tanít a celldömölki Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában. Kezdetben csellót, később klasszikus gitárt is. 2009-ben klasszikusgitár-előadóművészi diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Zeneóvodai feladatait Süle Ferenctől kapta, azóta már bölcsődésekkel is foglalkozik. Számos kurzuson vett részt: tanult Kokas Klárától zenepedagógiát, Lázár Katalintól korai zenei nevelési ismereteket. Kóka Rozáliától népzenei tapasztalatokat szerzett, zeneterapeuta-képzést is végzett. Megalapította a Gombolyag zenekart. Saját együttese mellett játszott a szombathelyi szimfonikus zenekarban, a Sárvári Koncert Fúvószenekarban, a Cello Molto és az Ómuzsika együttesben. Döcögtető néven baba-mama foglalkozásokat tart: népdalokat, népi mondókákat tanít. Szép eredményekkel szerepelt zenei versenyeken, több díjat kapott színpadi zenei munkájáért is. Rendszeres fellépője a városi rendezvényeknek. Találkozhatunk vele tárlatnyitón, fesztiválon.

A Kresznerics-díjjal Fotó: VN/Pozsonyi Gábor

Hét éve Nagy Péter István (azóta már végzett színházi rendező) invitálására csatlakozott a Soltis Lajos Színházhoz. Azóta számos előadásban tűnt fel testvéreivel, Bálinttal és Domonkossal.

Amikor a celli színlapon azt olvassuk, hogy „muzsikus: Gregorich Zsófia” (és persze Bálint, Domonkos vagy éppen Horváth Nóra), akkor ne csak arra gondoljunk, hogy kíséri, kísérik az előadást. Nem: együtt élnek vele, kihagyhatatlan szereplők. Zsófi feltűnik a 3 nővérben, A cigányban – és ott van A Cinóber hadműveletben is. Nagy Péter István fergeteges, magával ragadó, szórakoztatóan vérfagyasztó rendezése a diktatúra természetrajzát mutatja meg. Ebben az előadásban Gregorich Zsófiában a bűbájos Mozartra ismerhetünk. Bennük bízhatunk.

Kiemelt képünkön: Mozart: Gregorich Zsófia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában