IN MEMORIAM

2021.05.08. 15:30

Távirat sincs már – Székely Ákos emlékezetére

Elmennek sorban, és magukkal visznek az életünkből egy darabot. Meghalt Székely Ákos költő, író, irodalomszervező, szerkesztő, magyartanár. Személyiség – abban az értelemben, ahogyan Odüsszeusz, vagyis Ulysses nyomán Márai meghatározza ezt a tüneményt.

Ölbei Lívia

Fotó: VN-archív/Benkő Sándor

Bár mindennek hallatán – hogy Márai meg a fényhozó Odüsszeusz, az első európai – Székely Ákos biztos ironikusan elmosolyodna a (nem létező) bajsza alatt. Aztán vitatkoznánk, de legalábbis beszélgetnénk egy jót. Mint mondjuk amikor Kuntár Lajos nappalijában a szombathelyi Gazdag Erzsi Alapítvány kuratóriumi ülésén – Ákos volt az elnök – körbeültük az asztalt (ez az alapítvány sincs már). Lételeme volt a folytonos elmozdulás: mindig el onnan, ami megcsontosodott, kiüresedett, mindig új értelmek felé. A változó (és mégis mintha ugyanaz) paradigmák, koordináta-rendszerek között az élet- és magatartásformaként fölfogott „avantgárd margóról” került az utolsó mohikánok közé. Alapító tagja a Szépírók Társaságának. Kassák-díjas, Bloom Gólem-díjas.

Székely Ákos 1945-ben született Nagysimonyiban. 1965 és 1970 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakos hallgatója volt. 1970-től a szombathelyi Berzsenyi Dániel (405-ös) Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző (ma: Puskás Tivadar Szakiskola) irodalomtanáraként dolgozott. Egykori kolléganője úgy emlékszik rá, mint akinek sikerült megbabonáznia tanítványait az irodalommal, a filmmel. A „legnagyobb arc” – így nevezték egymás között. Ő maga, amikor egyszer hosszabban beszélgettünk (az interjú 1999 szeptemberében jelent meg a Vas Népében), azt mondta, hogy nem fogadja el a „művész-tanár” megnevezést, nem kapcsolja össze a két – más-más minőséget képviselő – területet: „A gyerekektől egyébként nagyon jó dolgokat lehet tanulni. Soha nem tudom meg például, hogy a rap az USA-ban már a hetvenes években művészeti irányzatnak számított, ha itt nem találkozom rapperekkel.”

1982-től vizuális költészeti kísérleteivel, írásvetítőre komponált szövegalakítási gyakorlatokkal rendszeresen szerepelt a Magyar Műhely találkozóin. 1989–1995 között a Magyar Műhely egyik hazai szerkesztője volt. A Magyar Műhely pedig 1989-ben Szombathelyen rendezte meg első szabad találkozóját; ebben nagy szerepe volt az Életünk folyóiratnak: „Ők pedig – Bécsben és Párizsban – úgy érezték, hogy Szombathelyen van egy társaság, amely érti és várja őket.” (Az interjú éppen a Magyar Műhely-találkozó 10. évfordulója alkalmából készült.)

És mindeközben 1994-ben Szombathelyen is beköszönt – mint a szabadság – a Bloomsday. Joyce, Ulysses, Odüsszeusz 20. századi módra – Székely Ákos kedvére való. Hát persze: Leopold Bloom, a szombathelyi származású, úton lévő főhős. Egy nap az élet, „világokból világokba űzötten (…), a történelem viharaiban” – mondja a Fő téri Blum-ház falán lévő emléktáblán olvasható Joyce-idézet. (A Blum-házat valóság és fikció metszéspontján Orbán Róbert fedezte föl.) 1996-ban mutatkozott be a szombathelyi Leopold Bloom művészeti folyóirat: mappa, a nemzetközi mail-art hagyományaira alapozva, tematikus számokkal. Az alapító szerkesztők: Székely Ákos, Abajkovics Péter, Bonyhádi Károly, Dallos László. Mennyi pezsgés, mennyi minden. Önálló Székely Ákos-kötetek. Például az Egyszeri kibocsátás, 1994, Dallos László és Rosta József fotóival. És a szombathelyi performansz: a fekete kötetek madzagra kötve himbálóznak – érett gyümölcsök – egy fán a város szélén. (Az átlyukasztott példányban még ott a madzag.)

De megint menni kellett. A Bloomsday mibenlétéről (kevesek ínyencsége, népünnepély, esetleg mindkettő), sőt szükségességéről föllángolt viták nyomán Székely Ákos egy szép június 16-án – egy maroknyi csapattal Joyce nyomában útra kelt; aztán a családjával el is költözött Szombathelyről. 2012-ben azért találkoztunk Budapesten, mert Magyar Műhely-kiadásban akkor jelent meg a Bloom Planetoida című kötet, Székely Ákos és Abajkovics Péter szerkesztésében. Olyan, mint egy derűs, egyben szívszorító családi fotóalbum, a szombathelyi Bloomsday-történettel. A történetünkkel.

Aztán volt egy sötétben botladozó este 2015-ben, mintha Bloomsday lett volna az őszi nyárban: mentünk helyszínről helyszínre, tárlatnyitóról tárlatnyitóra. Az utolsó állomáson, az Új Irokéz Galéria fotókiállításán – Kapcsolatok, k2, 70-es évek, Rasperger-válogatás és -megnyitó – nagy örömök voltak, és jó találkozások. Itt láthattuk-hallhattuk Székely Ákos és Németh István videómunkájának szombathelyi ősbemutatóját, amely – a nyomtatott emlékezet szerint – „finom, ironikus hang- és képszimfónia arról, hogy vajon mi van (van-e valami, valaki) a világ mögött, fölött. Times, western, utópia, virág. Megyünk tovább Virág Lipóttal, világok pusztulásán”.

Székely Ákos egyszer táviratot küldött Kassák Lajosnak az esztétikai határövezetbe: „mit iirsz most? / ritkaan hallani roolad. / (laattam kalapod a muuzeumodban.) / mi meg csak megvagyunk.”

Távirat sincs már.

Kiemelt képünkön: Bloomsday – Székely Ákos a Fő téri Blum-háznál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában