Dr. Jánosi András régi magyar zenét hoz a Hungaricusszal – A vasvári békenapon kérdeztük

Együttese, a Jánosi Együttes a magyarországi táncházmozgalom kialakítói közé tartozik. A hangszerjáték, illetve a népzenei gyűjtő-, kutatómunka mindig is elválaszthatatlan volt számára, kutatásait egyrészt a tanítás során, másrészt együttese munkájában kamatoztatta.

Tematikus koncertjeikkel új műfajt teremtettek, a Jánosi Együttes koncertműsorai a magyar zenei hagyomány egy-egy fontos területét, korszakát, vagy a műzenére gyakorolt hatását mutatták be.

Téma volt Bartók, Liszt, Haydn, Kodály művei magyar zenei forrásainak számbavétele; a 18. századi magyar hangszeres gyűjtemények anyaga és a hangszeres népzene kapcsolata; a Rákóczi-szabadságharc, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korának zenéje, 18. századi tánczenénk emlékei és az élő néptánchagyomány is. A magyar népzene előadásmódjáról összegyűlt ismereteit egy könyvben foglalta össze. Ő volt az első, akinek meg­engedték, hogy népzenészként doktoráljon hat évvel ezelőtt: 2015-ben.

– A Zeneakadémia, vagyis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszékén tanítottam, ahol a népzenész képzés 2007-ben kezdődött, én is alapító tagja vagyok. Az első voltam Magyarországon, aki MA diplomát szerzett, és mivel itthon nem lehetett, ezért Norvégiában. Az alapképzést Nyíregyházán végeztem el, négyéves volt, de BA-nak feleltették meg. 2003-ban nyílt lehetőség, hogy egy norvég egyetemen elvégezzem a mesterképzést. 2006-ban kerestek meg, hogy szükség van rám a szak beindításához a Zeneakadémián. 2012-13-ban a tanszékvezető mondta, hogy doktorálnom kellene még a nyugdíjazásom előtt – mesélte dr. Jánosi András, majd így folytatta: – Ifjú korom óta a falun megmaradt régi stílusú hegedűjáték érdekelt, ezért vállaltam tanítást is, mert magam is csiszolódni akartam ezen a területen. Ezt a játékstílust írtam le a doktori disszertációmban, amelynek címe: Az archaikus magyar hegedűjáték.

A népzenész a több évtizedes pályafutása alatt több mint ezer 18. századi dallamot hasonlított össze a táncházi zenélésből megismert vonós dallamvilággal, amit legfőképpen az erdélyi zenészektől lehetett hallani.

– 1997-ben a zenekarommal már csináltunk ebből egy lemezt – akkor tartottam hétszáz összehasonlításnál –, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ez nem erdélyi zene, hanem a történelmi Magyarország megmaradt zenéje, a régi gyűjtemények 95 százaléka nem Erdélyből való, hanem a régi Magyarország északi-középső-nyugati részéről vagy Felvidékről, és a dallamok nagy része mégis olyan, mintha erdélyi lenne. 2019-ben alakult a Hungaricus együttesem, éppen ezért, hogy ezeket tudjuk megismertetni. A régebbi zenei világhoz sokkal jobban illik ez a hangszer-összeállítás (hegedű-koboz-ének). Vonós zenekar csak nagyon későn alakult faluhelyen, a szabadságharc után kezdett terjedni, Erdélyben még később, a 20. század elején. Leghamarabb Pozsony és Bécs felől gyűrűzött be. Teleki Sándor gróf, aki Lisztet is ismerte, Petőfi Sándorral együtt ült Pozsonyban az országgyűlés padjaiban, neki egyetlen cigányzenésze volt, pedig megfizethette volna a zenekart. Ha neki nem volt igénye, hogy bandával muzsikáltasson, akkor a falu népének még annyira sem volt. Ez egy nyugatról jött, felvilágosodás utáni divat volt, és szép lassan teret hódított faluhelyen. Ezért játszunk mi inkább ilyen régi felállásban.

Kiemelt képünkön: Dr. Jánosi Andrást a vasvári békenapon kérdeztük