Berzsenyi Dániel Könyvtár

2022.01.26. 07:00

Ötszáz képet vetített a háromezerből Tóth Csaba festőművész Szombathelyen

A Vasvári Békeház tízéves képzőművészeti gyűjteményéből a Berzsenyi-könyvtárban évről évre időszaki kiállításokat mutatnak be. A kultúra napjához kapcsolódóan Tóth Csaba festőművész vetített ötszáz képet a háromezerből.

Merklin Tímea

Tóth Csaba festőművész a vasvári gyűjtemény mentora

Fotó: Cseh Gábor

Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató vezette be az előadást, Sejber Mihályt, Vasvár alpolgármesterét is köszöntötte a közönség soraiban. Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész arról beszélt, hogy a nemzet művészete azt is megmutatja, hogyan él a városi és a vidéki ember. Ez a vasi gyűjtemény a lakókörnyezetet, életképeket, tájakat is megörökíti; ebből a szempontból a nemzeti kultúra nélkülözhetetlen láncszeme.

 

 Tóth Csaba kérdésünkre elmondta: a vasvári gyűjtemény olyan szempontból egyedi Magyarországon, hogy minden megyeszékhelyen, a helyi múzeumokban gyűjtötték annak a térségnek a képzőművészetét, de állandó kiállításon sehol nem látható. Vas megyében a vasvári Békeház lett egy ilyen hely, bő száz évvel azután, hogy Végh Gyula a múlt század elején vetette fel először, hogy legyen a helyi gyűjteménynek önálló otthona. 

 

Tíz évvel ezelőtt a felújított Békeházban létrejött egy „vasi képtár”, aminek anyaga a könyvtári előadáson szinte mozgófilmként elevenedett meg a vetítés során. A sok kép együtt kirajzolta azt az ívet, amit a vasi képzőművészet az impresszionizmustól az absztrakcióig megvalósított az elmúlt száz évben. Tóth Csaba reméli, hogy a gyűjteményt a Szombathelyi Képtárban is bemutathatja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában