A könyv kivirágzik - Kristóf Ágotát kerestük Kőszegen

Ha Ottlik Géza beleírta az Iskola a határon című regénybe Kőszeget – olyannyira, hogy a város és a regény most már nem is létezhet egymás nélkül –, akkor ez a megállapítás érvényes Kőszeg és Kristóf Ágota/Agota Kristof A Nagy Füzet című világhírű regényének viszonyára is. Csak az előbbi kapcsolat – remélhetőleg – most már nyilvánvaló, az utóbbit még (mindig) fel kell fedezni. Ahogy talán Kristóf Ágota és Agota Kristof kapcsolatát is.

Az Írottkő Natúrpark – Győrffy Gábor – a Kőszeg rejtett kincsei sorozatban tesz egy próbát a felfedezésre. A megtisztelő felkérés kétórás sétára szól, a keretet nekünk kell megtöltenünk. Még nem tudjuk, mi fér bele két órába, de az útvonal önmagától kirajzolódik. Ha a Fő téren találkozunk – nagy öröm az érdeklődés: Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója fogad minket,  itt van a kőszegi gyaloglóklub, plusz Tóthárpád Ferenc, aki biciklivel érkezik –, akkor elsőként annál a szállodánál kell időznünk, ahol Kristóf Ágota minden alkalommal szobát bérelt, amikor hazalátogatott a svájci Neuchatelből.  

Dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK tanszékvezetője, a 2014-es szombathelyi Kristóf Ágota-konferencia megszervezője – aki a Híres szombathelyi nők sorozatban a Kristóf Ágota-kötetet jegyzi – a recepciónál afelől érdeklődik, hogy vajon foglalt-e a 214-es szoba. Ez volt „Kristóf Ágota szobája”. És bár éppen foglalt, a szomszéd ablakból is nagyjából az a látvány néz vissza ránk, amellyel az író szembesült, ha a szobája ablakán kinézett. Kilencéves volt, amikor a család Csikvándról Kőszegre költözött; ez a „legszebb város” az otthon, a gyerekkort – és ez a város íródott bele végérvényesen a világhírű regénybe, amelyet magyarul fordításban olvashatunk. Agota Kristof svájci frankofón íróként franciául írt, folytonos küzdelemben a nyelvvel, az idegenséggel: a tőmondatok tárgyilagossága és feszültsége a robbanás széléig viszi el, tartja fájdalmas, lélegzetelállító egyensúlyban a szövegeit.  

Hiány és telítettség, idegenség és otthonosság, önazonosság és hasadtság, rejtőzködés és kitárulkozás küzdelme az életmű – amely természetesen nem kizárólag, talán nem is elsősorban az életrajz felől olvasható. És titokban mégis. Kristóf Ágota gyerekkorától írónak készült. Közbevetőleg: „Híres szombathelyi nő?” A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban (akkor még lányiskola) tanult, internátusban lakott. Az érettségi tablón az övé a legszebb, legnyíltabb, legbizakodóbb mosoly. Egyszer, egy másik sétán talán ide is benézünk. A tablóról hiányzik a történelemtanár fotója: 1956-ban fiatal feleségével – Kristóf Ágotával –  és karonülő kislányával átlépte a határt. (Kiss János pedig, aki most nincs velünk, egyszer talán megmutatja újra azt az utat, amelyen Kristóf Ágota elindult – hogy aztán, évek múlva, tenger fájdalmából világszínvonalú irodalmat pároljon.)

A belvárosi szállodától elsétálunk az Árpád tér 12-es számú házhoz: annak idején itt, az udvari házban-lakásban élt a Kristóf család. Vannak, akik emlékeznek még rájuk. A virgonc gyerekekre, a szabad és bátor Ágira, aki – ahogy alig egy évvel idősebb testvérbátyja, Jenő mondta – a „háztetőkön járt”. Jenő és Ági A Nagy Füzet ikerpárjának modellje. A belső ház épp tatarozás közben, az idő múlását-rombolását plasztikusan megmutató szívfájdító szépségben várja sorsát. Lélegeznek a tavaszi fák, lábunk alatt kékellő ibolyák. Kőszeggel nem lehet betelni. A jóérzést most tetézi, hogy bárhova kopogtatunk, bárkit kérdezünk, mindenki kedves és segítőkész.

Az evangélikus iskolánál munkagépek dolgoznak, nem időzünk sokat, megyünk tovább. Közben szóba kerül, hogy a kőszegi Kristóf Ágota-sétát lehetne akár a vasútállomáson is kezdeni, ott, ahol A Nagy Füzet kezdődik: „A Nagyvárosból jövünk. Egész éjszaka utaztunk. Anyánknak vörös a szeme. Egy nagy papírdobozt cipel, mi ketten pedig egy-egy kis bőröndöt a ruháinkkal meg Apánk lexikonát, felváltva, mert nehéz, húzza a karunkat. Sokáig gyalogolunk. Nagyanya háza messze van az állomástól, a Kisváros túlsó végén. Itt nincs se villamos, se busz, autók se járnak. Csak néhány katonai teherautót látni az úton”  A regényidőben háború van – a gyerekek a nagyanyjuknál tanulnak meg túlélni. (Például műsort adnak a „kastély” környékén lévő pinceborozóban. A Jurisics-vár utcájában megvan az a borozó.) Czetter Ibolya emlékeztet rá: újra háború van karnyújtásnyi közelségben, ez a tény más fénytörésbe helyezi magát a regényt is.

Fényben fürdik Kőszeg. A becsületkasszáknál nárciszok ragyognak, barkacsokrok  üdvözlik a tavaszt. Nárciszokkal érkezünk Kristóf Ágota és Kristóf Attila sírjához. (Jenő Zalaegerszegen nyugszik.) Déli harangszó. Nem törekedtünk rá, de pont kétórás a Kristóf Ágota-séta. (Persze lehetne hosszabb is – föltétlenül kitérővel a volt téglagyárhoz – amely a 2012-es magyarországi Kristóf Ágota-ősbemutató, az Egy elsurranó patkány, Gergye Krisztián-rendezésben, a Kőszegi Várszínház programjában – helyszíne volt, akkor is mementóként.)

Agota Kristof 1935 – 2011 – olvasható a család által készíttetett hófehér márvány síremléken. A felirat alatt a fehér kavicson örökzöldet virágzó kicsi könyv. Pedig nem hasonlít A Nagy Füzethez.