Minden színháznak megvan a maga Csehov-története, a 15 éves szombathelyi színháznak is

Eltelt 15 év. A szombathelyi közgyűlés 2007. szeptember 27-én – egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – döntött arról, hogy megalapítja a Weöres Sándor Színházat. A nonprofit kft. létrehozásának időpontja 2007. október 4-e. De ha akarjuk, van a szombathelyi színháznak harmadik (sőt negyedik) születésnapja is: az alapítás után 2008 őszén kezdett dolgozni a társulat, amely 2009. január 16-án mutatta be első előadását, a 9700-at (mint személyes, szellemes, ironikus és felemelő Tragédia-parafrázist). 2011. január 21-én pedig a Tragédia-bemutatóval nyílt meg a felújított (tényleg színházzá alakított) épület az Akacs Mihály utcában.

Cseresznyéskert: Firsz kopog

Csehov viszonyítási pont. Csehovval meg lehet mutatni, hol tart a színház. Hol tartunk – mi mindannyian. (“Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?”) A Weöres Sándor Színház történetében a Cseresznyéskert volt az első Csehov-bemutató, 2009. április 3-án a nagyszínpadon, Jordán Tamás rendezésében. A Csehov-életművet lezáró darab már a 20. század elején született, az a különös, egyszerre realis és irreális hang (mintha elpattanna egy húr, vagy talán a közeli bányában történt valami?) sokértelműen jelzi azt a szakadást, azt az egyre tapinthatóbb határhelyzetet, amelyet Ady úgy fogalmazott meg, hogy “minden egész eltörött”. De Ranyevszkaja és családja nem akar (nem tud) szembesülni ezzel a szakadással. Ha igaz, hogy a színház helye az emlékezet, akkor tegyünk egy próbát: mi maradt meg a 2009-es szombathelyi bemutatóból? Elsőként az, hogy szép volt. Szép volt a díszlet, gyönyörűek a jelmezek. De nem, ez – a szépség - talán csak harmadikként ötlik föl. Elsőként Lopahin, a kínlódó, szenvedélyes, dolgos, önmagát megfogalmazni és megnyugodni képtelen, jobbágyivadékból lett üzletember, két világ határán, se itt, se ott egészen. Lopahin nem akárki, Csehov is megmondta. Ahogyan Lopahin szerepében Czapkó Antal belép – és félig önkívületben bejelenti, hogy az övé a birtok, az övé a cseresznyéskert. És az öreg Firsz – Szabó Tibor – kopogása, ahogy áthalad a játéktéren. Ez a kopogás egyet jelent a kertnek, a fáknak véget vető fejszecsapásokkal. 

Nem is cseresznyés, hanem meggyes

Közbevetőleg: a 2015-ös POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) a reveláció erejével hatott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert-előadása, Sardar Tagirovsky rendezésében. Igen, Meggyeskert – így szól az eredeti cím, amely az első fordító, Tóth Árpád kezén változott Cseresznyéskertté. Pedig nem friss-ropogós cseresznye az, hanem meggy: édes és savanykás, a szó hallatán is összefut a szánkban a nyál. A Cseresznyéskert azóta magyarul is inkább Meggyeskert – a cím “visszaváltoztatásának” gesztusa szimbolikus értelmet nyer. Sardar Tagirovsky sepsiszentgyörgyi rendezése képes volt megragadni azt a sokértelműséget és irizálást – a veszteség fájdalmát és szükségességét -, amitől Csehov nem hagyja nyugton az utókort. A Meggyeskert-előadás elnyerte a POSZT közönségdíját, plusz három színészdíjat hozott. A Lopahint játszó zseniális – szenvedélyes, tépelődő, feszített határhelyzetben hadonászó - Pálffy Tibornak a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat ítélte meg a szakmai zsűri. A színészi-rendezői invencióból arra is futotta, hogy az előadás belülről (vagy inkább a kinn és a benn határhelyzetében) reflektáljon a címváltoztatásra: Lopahin folyton eltévesztette, cseresznyéskertnek nevezte a birtokot meggyeskert helyett. Amikor megvette, amikor birtokon belül volt, már nem tévesztette el. Sardar Tagirovsky aztán (2020-ban) izgalmas 3 nővér-előadást rendezett a 40 éves celldömölki Soltis Lajos Színházban. Ez is a színháztörténetünk része. De most vissza a Weöres Sándor Színházhoz. 

Ványa bá – és már megint a fejsze

Hamvai Kornél – a fordító és a dramaturg – Réthly Attila rendezővel 2015-ben lendített nagyot a Csehov-értésen és -befogadáson Szombathelyen. Erika Fischer-Lichte szerint kevés olyan drámaíró van, akit a saját korában annyira félreértettek volna, mint Csehovot. Ez pedig Sztanyiszlavszkijnak, a világszerte elterjedt és világszerte mély nyomot hagyó Sztanyiszlavszkij-módszernek és -látásmódnak “köszönhető”: annak, hogy “hangulatdaraboknak” fogta föl Csehov drámáit, a közönség pedig jókat szomorkodhatott a Csehov-előadásokon, sirathatta önmagát meg a veszendő értékeket – ahelyett, hogy megpróbált volna önmagára és önmagába nézni, aztán változtatni az életén. 

A szombathelyi Ványa bá-előadás (már a kicsit elmozdított cím is a hagyomány elmozdítására utal) fölmutatta azt az evidenciát, hogy Csehovnál szórakoztatóbb szerző kevés van, talán nincs is. Hamvai Kornél pedig jól tudja, hogy a híres-neves “csehovi unalom” mélyén szinte mindig bohózati óraszerkezet ketyeg nagyon-nagyon pontosan (csak a robbanás van egy kicsit másképpen). Létezik olyan vélemény, hogy a Csehov-szereplők, vagyis szerepek “impresszionista vázlatok” – és mégis: a legtöbbnek a mélyén erős, kipróbált (vígjátéki) karakter bújik meg, hogy jókat játsszon velünk. A két végpont között láthatatlanul kifeszített kötél, amelyen aztán átsétálhat (ha van mersze) a színész. 

Ez a bohózati óraszerkezet ketyegett jól hallhatóan, szórakoztatóan és fájdalmasan, (ön)ironikusan a Weöres Sándor Színházban 2015 decemberében bemutatott Ványa bá-előadásban, amelyben tehetetlenül csapódott a fejsze a fatönkbe (az óra ketyeg), és máig akármikor fölidézhető, ahogy Mertz Tibor (Ványa bá)  egyszer csak előbújik a takaró alól (formát ölt), ahogy Hartai Petra (Szonya) óvatos odaadással ruhakefével tisztítgatja Asztrov (Bajomi Nagy György) ruháját, ahogy Nagy Cili (Jelena) macskásan elnyújtózik a biliárdasztalon. 

Három lány a határon

Hogy aztán 2019 februárjában Olga szerepében térjen vissza. Mármint Nagy Cili. A Hamvai-Réthly páros következő Csehov-dobása a Három nővér-bemutató volt, Három lány címmel, ismét csak újrarajzolva a Csehov-hagyományt. Illetve mintha az elmúlt száz év Csehov-hagyományát tették volna bele – és vizsgálták volna felül az előadásban. Tobzódó ötletek és tobzódó játék – többszörös határhelyzetben. Amikor minden, de minden változik. Még akkor is, ha a Prozorov lányok nem utaznak Moszkvába. De vajon hol az a  Moszkva? 

Ivanov: Bányai Kelemen Barna

A szépreményű Ivanov egy idő után már nem is keresi - se "Moszkvát", se mást. Lukáts Andor rendezett csehovian szép, érvényes, emlékezetes Ivanov-előadást a WSSZ-ben - hogy játsszon kicsit az idő - 2017 tavaszán. Bányai Kelemen Barna sok olyan pillanatot szerzett a szombathelyi közönségnek, amíg itt volt, amely nem múlt el, hanem van - kivetítve a mindenség ernyőjére.

Csehov mindig van

Csehov mindig is próbakő volt a színházaknak, és az utóbbi években, ha lehet, mintha még erőteljesebbé vált volna a jelenléte. Nemhogy távolodna, közelebb érezzük magunkhoz, mint valaha. Mintha jobban és mélyebben értenénk. A szombathelyi Csehov-történet biztató, a WSSZ Csehov-bemutatói fontos színt tesznek hozzá a Csehov-befogadáshoz. A 2022/23-as évad első nagyszínpadi bemutatója a Sirály, Widder Kristóf rendezésében. A Sirályhoz  színházak, társulatok gyakran fordulnak akkor, amikor szeretnék megfogalmazni, újrafogalmazni önmagukat. De hát mind határhelyzetben vagyunk. (Miért pont Jelec? Miért pont Szombathely? Miért pont….?)