Kastélyszínház

2022.10.10. 15:00

KASZT-premier a láthatáron: A falu rossza Körmenden

Már csak az utolsó simítások vannak hátra a Körmendi Kastélyszínház Társulat új előadásában. A hétvégén lesz Tóth Ede: A falu rossza című színművének premierje, amelynek színpadra állításában Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze segítette a körmendi társulatot.

Tóth Judit

Fotós: Jámbori Tamás

A Kastélyszínház legutóbbi nagy vállalásai közül az egyik a Száll a kakukk fészkére című kétfelvonásos dráma volt Dale Wassermanntól, amit saját erőből vitt színre a társulat, gyakorlatilag mindenféle rendezői segítség nélkül. Aztán jött a Dogville, vagy más néven Az illusztráció éppen egy évvel ezelőtt. 

Az idén merőben mást gondoltak a társulati tagok, Tóth Ede ismert népszínművét, A falu rosszát választották, a rendezésre régi barátjukat, Ecsedi Erzsébetet kérték fel. A darabról és szerzőjéről dióhéjban annyit, hogy Tóth Ede, a kereskedőből lett vándorszínész, költő és író nevéhez köthető, aki szülőfaluja, Putnok lakóiról mintázta meg a szereplőket. Az 1873-ben írt színművet a szerző egy évvel később a Nemzeti Színház igazgatóságának pályázatára is elküldte, és huszonnégy pályamű közül elvitte az első díjat, és a vele járó száz aranyat. Ez fordulópontot jelentett a sokat nélkülöző Tóth Edének.  

A darabot Mikszáth Kálmán így méltatta: -Egy Tóth Ede kellett és egy Blaháné egyszerre, hogy a magyar népszínmű oly pompában tündököljön, mint ahogy tündökölt, s hogy ne csak gyönyörködtessen idehaza, de hódítson is. Pintér Jenő a híres irodalomtörténész pedig úgy vélte, hogy ebből a népszínműből, ha mindjárt stilizálva is, meg lehet ismerni a régi magyar falu egész életét. Alakjai kitűnő megfigyelő erőről tanúskodnak, jeleneteiben megelevenedik a sajóvidéki népélet számos jellemző mozzanata.

A előadásban a falu bíráját, Feledi Gáspárt Bindis József alakítja, fiát, Feledi Lajost Major Szabolcs, leányát, Boriskát pedig Tornay Nóra. A bíró fogadott lánya, Bátki Tercsi szerepében Farkas Rékát láthatják a nézők, a parasztlegényt, Göndör Sándort Szép Dániel alakítja. Finum Rózsit egykor Blaha Lujza játszotta, Körmenden Juhász Georgináé a szerep. Gonosz Pesta baktert a Kastélyszínház Társulat elnöke Vörös Attila játssza. Közreműködnek még Bindisné Szabó Eszter, Császárné Bősze Edit, Major Mónika, Szabó Judit, Molnár Benedek és Szenkovits Buda. A díszletért és technikáért Köbli Csaba felel. A darabban ott lesznek a Béri Balog Ádám Táncegyüttes tagjai is, a koreográfiák összeállításában Soós László és Mesterházi Tamás segédkezett. Október 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap is lesz előadás, mindkettő 18 órakor kezdődik a Batthyány Örökségközpont színháztermében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában