Beszélgetés

2022.10.07. 15:45

Mesélő házak – Mesélő podcast

Írásai után szóban is megosztja Vas megyei épületekhez kötődő érdekes történeteit Feiszt György a vaol.hu új műsorában. Első alkalommal a sajtoskáli Rupprecht-kastélyról, a „cukorbáróról”, valamint IV. Károly király és feleségének váratlan látogatásáról hallhatunk.

vaol.hu

.Feiszt György nyugalmazott főlevéltáros neve és a Vas Népe Mesélő házak rovata tulajdonképpen összeforrt az elmúlt esztendőkben. Ennek köszönhetően immár hetedik éve olvasóink hétről hétre ikonikus vagy éppen kevésbé ismert Vas megyei házak, épületek és a hozzájuk köthető személyek, családok történetét ismerhetik meg. Elmondható az is, ha valamilyen ok miatt elmaradt az írás közlése, többen hiányolták azt szerkesztőségünknek küldött levélben vagy telefonon. Mindez jelzésértékű volt számunkra: olvasóinkat érdeklik azok a helytörténeti írások, melyek által jobban megismerhetjük szűkebb és tágabb környezetünket, és egy-egy épület sorsát. 

A Vas Népe több, mint hat évtizedre visszanyúló múltjával 2019-ben került be a Vas megyei értéktárba, ami úgy gondoljuk, nemcsak a cím büszke viselésével, hanem önként vállalt „kötelezettségekkel” is jár. Így amikor a megyei újság online felületén, a vaol.hu oldalon induló új podcast műsorról beszélgettünk, rövid idő után témaválasztásunk a Mesélő házakra esett. Feiszt György pedig ismét partnerünk volt az ötlet megvalósításában: írásai mellett szóban is ízelítőt ad értékes helytörténeti tudástárából, hogy még többet megtudhassunk szeretett megyénkről és annak épített kulturális örökségéről. 

Október 20-án lesz 101 éve annak, hogy a királyi pár, IV. Károly és felesége, Zita királyné váratlanul betoppant a sajtoskáli Rupprecht-kastélyba. Hogyan kerültek Sajtoskálra, mi történt ezen az éjszakán és hogyan őrzi máig a királyi látogatás emlékét a település? - erről is szó esik első szombati podcast-beszélgetésünk során. Mint ahogy a Rupprecht-családról is számos érdekességet megtudhatunk. 

Ízelítőként annyit megosztunk: a Rupprecht ősök az 1770-es évek elején költöztek Magyarországra, és a soproni cukorfinomítót működtették. A nyugalmazott főlevéltáros elmeséli azt is, hogy az egykori „cukorbáró”, Rupprecht Lajos volt az, aki a 19. század végén a barokk stílusú, földszintes kúriát romantikus kastéllyá alakította. Feiszt György 2016-ban megjelent cikkéből tudjuk: kétemeletes tornyot, az első emeleten nagyméretű díszes teraszt, vaskorlátos lépcsőházat és a toronyba vezető fém csigalépcsőt építtetett. Beszélünk arról is, hogy az épület áramszükségletét már akkor egy szélkerék biztosította. A kastély 1950 óta egyébként szociális intézménynek ad otthont, jelenleg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozik, a Vas Megyei Egyesített Szociális Intézmény székhelye.

Podcast - Vas megye

A dosszié további cikkei

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!