Jacknek világítottak

2022.11.01. 12:05

Ha a sárkány szája tátva: benépesült a Halloween Cukorkasétány Celldömölkön

A Vöröskereszt celldömölki Kemenesalja szervezete tette közzé a felhívást, amelyre rengetegen jelentkeztek: több mint száz gyerek és felnőtt kerekedett föl hétfőn este elijeszteni az ártó szellemeket, segíteni Jacknek és töklámpásokkal bevilágítani a sötétet. A Soltis Lajos Színháznál például igazi sárkánytorkon át vezetett az út a fortyogó-füstölgő üsthöz, amelyben pókok és békák úszkáltak a csokitengerben. A főzetet Anyabanya strázsálta és kevergette.

Ölbei Lívia

Csak a sárkány száján át: bejárat a Soltis Lajos Színházba

Fotó: Pozsonyi Gábor/SLASZ

A krizantémillatú mindenszentek és halottak napja mellett - amikor a fehér virágszirmok rebbenő angyalokká válnak a mécsesek fényében, a sírok mellett ránk szálló estében -  itt van nekünk is a halloween, amelynek kelta-római eredete több ezer évre nyúlik vissza, természetesen sokat változott az idők során, de az biztos, hogy legeslegősibb félelemeinkből-kíváncsiságunból-vágyainkból táplálkozik: amióta az ember tudja, hogy halandó, igyekszik megérteni, hogy ez voltaképpen mit jelent - hogy mi az élet, mi a halál, a kettőnek mi köze van egymáshoz. A halloween hangzavarral és ijesztgetéssel mutat fricskát a félelemnek. 

Sokan a celli Halloween Cukorkasétányon Fotó: Pozsonyi Gábor/SLASZ

Nem rémisztesz meg!

Celldömölkön a Magyar Vöröskereszt celldömölki Kemenesalja alapszervezete hétfőn a Halloween Cukorkasétány bejárására hívta a bátor gyerekeket, szigorúan felnőtt kísérővel.  Így: "Indulunk a szellemes sétánkra, hogy együtt keressük a megnyugvást (és a cukorkákat) Öreg Jackkel! A gyerekek nézzenek ki rémisztően, legyen náluk kis tarisznya, és töklámpás!"  A hangolódáshoz ezt a dalt ajánlották:  https://www.youtube.com/watch?v=6JYSXMVt99Y Mottónak pedig ezt a két sorát: "Hé, te öreg Jack! Nem rémisztesz meg! A töklámpásban az égő gyertya elűzi a szellemet!" 

A szellemes sétán cukorpontok állították meg a népes, zajos menetet, amely délután 5 órakor (téli időszámítás! már sötét van!) indult el  körútjára a belvárosban.

Szemben: Nagy Zsuzsi, a játékmester Fotó: Pozsonyi Gábor/SLASZ

A sárkány száján át

A Koptik Odó utcai Soltis Lajos Színházból ekkor már kék fények szűrődnek ki, a bejáratot pedig óriási sárkányszáj torlaszolja el (a 2017-ben bemutatott utcaszínházi, óriásbábos előadásban, az Almagránátban játszott). Illetve nem is eltorlaszolja: a száj  maga a kapu. Aki bejut a színház előterébe, a töklámpásfüzér fényében különös szerzetekkel találkozik. Az a nyúl mintha Tóth Ákosra hasonlítana - vagy mégsem? Ott meg csak nem a Hantocska egyik szereplője tért vissza? (A celldömölki  Hantocska azon ritka színházi előadások közé tartozott, amelyek gyerekeknek beszéltek a halálról, komolyan és humorral, Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében. Arról volt szó, hogy "a világ legöregebb embere, Hetedhétország Hatodik Birodalmának uralkodója, Ubul király retteg a haláltól. Mindent megtesz azért, hogy halhatatlanná váljon. Még szeretett kislányát, Turbina hercegnőt is elküldi az Üveghegyen túlra – ahol hemzseg az erdő a gonosz egyfejű koboldoktól és más szörnyűséges fenevadaktól – hogy megszerezze neki a Gyógytévő Csodafüvet, amely halhatatlanná teszi". Ubul király aztán megbékél - a lánya pedig gyerekből felnőtté válik.) Szóval: nem, nem a Hantocskából tért vissza Nagy Zsuzsi, bár hasonlít: ő lesz az este játékmestere. Közben a sarokban telik az üst, egyre sűrűbb füstgomolyagokat ereget a főzet: a pókok, kígyók, békák mellett csokik csillannak meg a mélyben. Az óriási főzőkanál Anyabanya kezében van. Ő meg mintha A legkisebb boszorkány című mesejátékból kirándult volna át a halloween-partira, frissek a rózsák a szoknyáján. És mert ezt a figurát abban mesejátékban Nagy Gábor játszotta, élhetünk a gyanúperrel, hogy Anyabanya voltaképpen..... De nem. Az nem lehet. A rojtos kendő alól Anyabanya néz ki, és kész.

Anyabanya az üstnél Fotó: Pozsonyi Gábor/SLASZ

Kiállták a próbát

Aztán egyszer csak hangok és fények közelednek: jön a menet. Rengetegen vannak! Nem félelmetesek, inkább vidámak. Na jó, kicsit ijesztőek is. A sárkánytorok elnyeli őket. Kisvártatva a Soltis Színház közleményt ad ki: "Cukorkapontunkon ma haláli vizsgát tettek a tanoncok. Elragadó haláltáncuk közben rémséges kőszoborrá tudtak dermedni és kiállták a huncut csikizős és nevettető próbát is, így járt a cukor az üstből! Jó volt látni, hogy ilyen sokan részt vettek a kezdeményezésben! Reméljük, jól éreztétek magatokat nálunk! 🎃 A Halloween Cukorkasétány szervezője: A Magyar Vöröskereszt Kemenesalja Alapszervezet Celldömölk volt. Köszönjük a megkeresést!"

A sárkány az Almagránátból Fotó: SLASZ

A vöröskeresztes szervezet az öreg Jacket támogatja

A Halloween Sétány-felhíváshoz a celli vöröskeresztes szervezet a régi történetet is mellékelte: "Azt talán mindenki tudja, hogy mit ünneplünk Halloweenkor, de kevesen ismerik szerencsétlen Jacket, és az ő legendáját: se azt, hogy miért kell töklámpát faragnunk, és abba miért teszünk gyertyát.

Minden Jack-kel kezdődött: Ő egy részeges kovács volt, akihez egy nap odament az ördög, hogy ideje elmennie vele a pokolra. Csakhogy Jacknek ez nem tetszett, és ravasz módon rávette az ördögöt, hogy másszon fel egy almafára, és hozzon már le egy almát: aztán mehetnek. Az ördög fel is ment a fára, Jack pedig gyorsan belevésett egy keresztet a fa törzsébe, amitől az ördög nem mert lejönni onnan. Idővel alkut kötöttek: Jack eltünteti a keresztet, az ördög pedig sosem viszi el a pokolba.

A sárkány gyomrában: csoki minden mennyiségben Fotó: SLASZ

Csakhogy amikor Jack meghalt, nem engedték őt be a mennybe, hiszen nem élt a mennyhez méltó életet. Az ördög pedig a pokolba nem engedte, hiszen van egy egyezségük. Jack ezért megkérte az ördögöt, legalább adjon egy kis fényt neki. Kapott is egy örökké izzó fadarabot, a pokol tüzéből, amit Jack berakott egy kifaragott tökbe, és évszázadok óta éjjel-nappal keresi a lelke a megnyugvást."

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában