Hagyományteremtő szándék

2022.11.22. 19:13

Csapj a húrok közé! - Hangszersimogató nyílt az MMIK galériájában

Hagyományteremtő szándékkal, először mutatkoznak be a Hangár hangszerkurzusai az MMIK Élő-TÉR galériájában. A december 16-áig tartó programot A Csoportos Zeneoktatásért Egyesület szervezi.

Bege Botond

Molnár Kristóf tegnap délután ismerkedett a hangszerekkel

Fotós: © Unger Tamás

Keddeb délután mi is bekukkantottunk az MMIK-ba, hogy megtudjuk, mi fán terem a hangszersimogató. A program délután négy órakor kezdődött és majdnem másfél órát tartott. Az érdeklődőknek kötöttségektől mentesen lehetőségük volt kipróbálni rengeteg hangszert: különböző méretű (akár balkezes), műanyag húros, akusztikus gitárokat, fémhúros, akusztikus, elektroakusztikus gitárokat, ukuleléket, öt- vagy hathúros bendzsókat, basszus-, elektromos gitárokat, szintetizátorokat, elektromos dobokat.

 Azok, akik jobban bele szeretnék ásni magukat a hangszertanulásba, ingyenes kurzusokra is jelentkezhetnek, ahol megtanulhatnak dobolni, vagy akár az ukulele húrjait pengetni. A hangszersimogatót Várhelyi Zoltán ötlete alapján alakították ki, ő egy budapesti hasonló rendezvény után állt elő a szombathelyi „kiadással”. A szervező elmondta, nagyon hálás az MMIK-nak, amelynek munkatársai teljes értékű partnerként álltak a projekt mellé. Hozzátette: az egész megvalósítás a tanítványait dicséri, akik szintén sokat segítettek. A simogató lényege az, hogy azok, akik esetleg kipróbálnák magukat néhány hangszer megszólaltatásában, megtehessék ezt – ennek érdekében is lesznek az ingyenes kurzusok. A nyílt délutánokra hétköznaponként 16 óra és 17.30 között várják az érdeklődőket – kicsiket és nagyokat egyaránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában