Művésztelep

2022.11.27. 17:40

Képek a művésztelepről - Az együtt töltött idő lenyomatai

Kiállítás nyílt az augusztusban 21. alkalommal megtartott nemzetközi művésztelep alkotásaiból a Szlovén Kulturális és Információs Központban.

Tóth Judit

A szépszámú érdeklődőt Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetsége elnöke köszöntötte. - A művésztelepnek a szentgotthárdi Szlovén Kulturális és Információs Központ ad otthont, amely megalakulása óta nagy jelentőséget tulajdonít a szlovén kulturális értékek megőrzésének, valamint az anyaországi szlovén kultúra és művészet bemutatásának.  Ideális környezet várja az ide érkező művészeket, akik sok esetben a vidékről és a városról szerzett benyomásaikat is megjelenítik alkotásaikban - mondta.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a kiállított képeknek felszabadult, könnyed kisugárzása van. Az elmúlt időszakban nem volt ez így: a művésztelepen sokkal komorabb, sötétebb, borúlátóbb alkotások születtek, hiszen a koronavírus és a megszorítások árnyékolták be az életet, ez a képeken is megjelent.  

Gerics Ferenc, a lendvai Galéria és Múzeum nyugalmazott vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy jó együtt lenni Szentgotthárdon, hiszen kiváló csapat dolgozik azon, hogy a művésztelep évről évre sikeres és minőségi legyen. - Köztünk van, Hirnök József, a Magyarországi Szlovének Szövetségének korábbi elnöke, aki megálmodta a művésztelepet, ezért nagy köszönet jár neki. Ugyanígy Kovács Andrea jelenlegi elnöknek is, aki tovább vitte az örökséget. Szentgotthárd polgármestere, Huszár Gábor pedig nem csak, hogy szereti a művészetet, hanem ért is hozzá, felkarolja a művésztelep ügyét, ezért nem lehetünk elég hálásak. Köszönjük Kollár Csaba munkáját is, aki korábban Szentgotthárd alpolgármestere volt, és nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy a vállalkozókat mecenatúrára bírja, és támogassa a művésztelepet - mondta, majd azt is hozzátette: a kiállított alkotások Európa bármelyik gyűjteményében megállnák a helyüket. 

Judit Krivec Dragan művészettörténész így fogalmazott: -Az idén meghívott művészek nemcsak különböző országokból érkeztek, hanem többnyire olyan kozmopoliták, akik már régóta nemzetközi színtéren dolgoznak. A világjárvány és az ebből fakadó hosszú elszigeteltség mind az egyénre, mind a társadalomra, különösen pedig azokra a művészekre nyomta rá bélyegét, akik megszokták, hogy hazájuk szinte az egész világ. Ezért is volt ennyire fontos a 21. Szentgotthárdi Nemzetközi Művésztelep, mert a majdnem két éve megdermedt idő legalább látszólag elmozdult. Annak ellenére, hogy a legfiatalabbak kivételével a résztvevő művészek olyan eredeti kézjegyekkel rendelkeznek, amelyek egész ciklusokat is fémjelezhetnek, a „világ bezárulásának” kiszámíthatatlan helyzete többé-kevésbé őket is érintette - mondta a szakember, majd egyenként mutatta be a kiállító művészek munkáit.

Mint mondta, Király Ferenc szobrászművész maradt a leghűségesebb ahhoz a világfelfogáshoz, amelyet mindig is a növényi, ritkábban a figurális formák, esetenként a termékenység és a természet állandó átalakulásának rejtett szimbolikája határoz meg. Ő a telep egyik leghűségesebb résztvevője, és olyan művész, aki monumentális szobrokkal nyomot hagyott a Muravidéken és a szomszédos Vas megyében. Göntér Endre is elkötelezettje maradt egy nagyjából ismerős, de egyre inkább absztrakt tájnak, amely az ősz földszínű nyugalmát és csendjét kelti életre. Pippo Altomare, szicíliai művész messziről, vonattal érkezett a művésztelepre, magával hozva a tűző napot és a Földközi-tenger kékjét. Gesztikus festményein mindenekelőtt a színek építik a teret. Lenyűgözőek azok az erős színek, amelyeket Gajdán Zsuzsa bátran alkalmaz a vásznakon különböző eljárások és technikák kombinálásával.

Élénk, bár visszafogottabb színpaletta, sőt barátságos zoomorf formák jellemzik a fiatal argentin Valentin Gatica festészetét. Az a különleges életöröm és laza hozzáállás, amely nemcsak a dél-amerikai, hanem az olasz és spanyol művészek fiatalabb generációját is jellemzi, reményt ad arra, hogy a fiatalok másképp látják a világot. Alkotásai jelzik, hogy a fiataloknak is van bátorságuk és képzelőerejük ahhoz, hogy pozitív változást hozzanak, amit az unalmas elmélet túlburjánzása sajnos túl gyakran kiszorít a kreativitásból.

Fodor-Lengyel Zoltán fantáziamágikus jelenetei szokatlan, de logikus módon fejezik ki a művész valóságát. Két különböző művészeti hagyomány van jelen a művész alkotásaiban, merthogy Magyarországról származik, de főként Spanyolország él és dolgozik. 

A horvát Andreja Hojnik Fišić annak ellenére, hogy palettáját korlátozza, vagy jobb esetben nyugodt, részben minimalista részekkel kontrasztosítja, szintén a koloristák közé sorolandó. Az alkotás olyan, mint egy fantáziadús, sőt formailag is érzékletes rajz egy félig-absztrakt világról.

A magyarországi Csuta György egy intimebb képzeletbeli térben építi fel világát. Lírai képein elmosódott színek jelennek meg, amelyek kollázs-szövegekkel és részletrajzokkal egészülnek ki.

Barbara Demšar szlovén festőművész is megőrizte jellegzetes költői világfelfogását, amely időnként már egy minimalista, de rendkívül érzékletesen átélt haikura emlékeztet. 

A fiatal Papp Hajnal, akárcsak Barbara Demšar, a művészi alkotást másképp értelmezi. Néma rögzítéssel emlékeztet, hogy a világban sok minden nem jó, és efelett senkinek sem szabad szemet hunynia.

Cvetka Hojnik szinte a végletekig letisztította korábban is meglehetősen szerény színpalettáját, kreativitása a műterem magányában valósul meg a legkönnyebben.

Kovács Ferenc magyar festőművész az egyetlen, aki közvetlenül őrzi a művésztelepek egykor szinte kötelező elvét, vagyis a művészeti összejövetel valamelyik motívumának ábrázolását. Az akvarell régi és igényes technikájával egy teljesen hagyományos tájképet festett, amely nosztalgiát idéz.

Zárásként Marjan Cencen, Szlovénia budapesti nagykövete méltatta a kiállítást: - Nagy öröm számunkra, hogy a szentgotthárdi művésztelep több, mint két évtizede működik. Örömmel olvastam korábban, hogy a művésztelepre a világ minden tájáról érkeznek művészek, és azt is nagyon jónak tartom, hogy széles korosztályt vonz az összejövetel. A képek, amelyeket láthatunk magával ragadják az embert, ez fontos feladata a művészetnek, így ilyen szempontból is egy nagyszerű eseményről beszélhetünk - mondta.

A kiállítás megnyitóján részt vett Metka Lajnšček, a Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzulja és Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában