Advent

2022.12.07. 17:54

Betlehemes falurészletet alkotott Kákossy Endre Lukácsházán - fotók

„A mi karácsonyi falunk” címmel tették ki a közösségi házban Kákossy Endre famunkáit, aki elkészítette a Szent Antal templomot, a keresztet és a mellette lévő házat.

Merklin Tímea

Kákossy Endre megépítette piciben a lukácsházi templomot és környezetét

Fotó: © Unger Tamás

A hegyen lakó Bandi bácsi 77 éves, 2006-ban ment nyugdíjba a kőszegi posztó- és nemezgyárból munkaügyi vezetőként. Szőlőt művel, gyümölcsöst gondoz, évente öt-hatszázliter bora van, a burgundi vörösborával arany- és ezüstérmet is nyert már versenyeken. Télen, amikor kint nincs munka, sokat olvas, verseket ír, amelyekből kötetet is szerkesztett számítógéppel, kinyomtatta, és három példányban ő maga fűzte össze, kötötte be a családtagjai számára. 

- Kocsis Beatrix, a közösségi ház vezetője betlehemet kért tőlem és egy falurészletet, szívesen megcsináltam. Volt faanyagom még abból az időből, amikor építkeztem itt a hegyen. A betlehem már régebb óta megvolt, azt Tamásné Geröly Mária népesítette be figurákkal, én pedig megépítettem hozzá a templom és környezete makettjét – mesélte az idős úr. – A makettkészítés úgy kezdődött, hogy énekelek a gyöngyösfalui Szent Márton Kórusban, amellyel részt vettünk a harangláb avatásán, utána jött az ötlet, hogy elkészítem a haranglábat kicsiben. Jól sikerült, ez feldobott, úgyhogy megcsináltam a másik harangláb makettjét is. Aztán jöttek sorra: a lukácsházi szőlőhegyi kilátó, az Írottkő-kilátó, és az Árpád-kilátó, ami ma már nincs is meg, mert összedőlt az 1900-as évek elején. Utóbbit fotó alapján készítettem el, amit a lányomtól kaptam, aki a kőszegi levéltárban dolgozik.  

Bandi bácsi készít ceruzarajzokat, és dolgozik pirográf technikával is, ezekből több kiállítása volt. Szeret horgászni, és fontosnak tartja a kondíciója megőrzését, ezért minden héten pingpongozni jár.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában