Koncert

2022.12.11. 08:00

Hatvanöt éve fújják - Jubileumi hangversenyt adott a szombathelyi koncertfúvószenekar - fotók, videó

Szombaton este a Bartók Terembe várták a fúvósmuzsika kedvelőit: Szombathely Város Koncert Fúvószenekara lépett fel 65 éves fennállásának alkalmából.

Bege Botond

Fotó: © Unger Tamás

A koncert díszvendége a 85 éves Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző lett volna, aki sajnos személyesen nem tudott jelen lenni, de üdvözlő levelét felolvasták. Az est fővédnöke dr. Nemény András polgármester volt. Szombathely Város Fúvószenekara 1957-ben alakult. A korábbi időszakban több zenekar is működött a városban, ám azok a politikai és közéleti változások miatt lassan feloszlottak. A város vezetői megkeresték a vasútzenekar utolsó karnagyát, Rózsa Ferencet a városi fúvószenekar megszervezése céljából. Az alapító tagok főként más zenekarokból érkeztek: a MÁV Járműjavító Haladás Fúvószenekarából, az egykori Levente zenekarból, valamint a Szövőgyári- és Vasútzenekarból. A ma is működő városi fúvószenekar létrehozása elsősorban id. Rózsa Ferenc érdeme, aki ettől kezdve 17 éven át, csaknem haláláig állt a zenekar élén karmesterként.

Azt est folyamán díjakat is kiosztottak: Önzetlenül a zenekarért díjat kapott Németh Zsolt ütős, aki tavasszal hunyt el, így a kitüntetést felesége, Szemányi Orsolya vette át. Az új zenekari tagokat is köszöntötték: az idén heten léptek be a csapatba. A hangversenyen felcsendült Hans Zimmer At World’s End-je, Ernesto de Curti és Come Back to Sorrent-je vagy Balázs Árpád Kuruc képek című zenekari műve, de nem maradhatott ki a Szombathelyi induló sem.

Jelenleg Tóth Máté vezeti az együttest, aki 2014 szeptembere óta áll a zenekar élén. Fiatalon, húszévesen vette át a zenekar vezetését, azóta megmérettetett az együttes szakmai tudása: 2016-ban a MAFUMASZ minősítési rendszere alapján show- és koncertfúvós felső „C” fokozaton is arany minősítést szereztek. 2017-ben első zenekari versenyükön második helyezést értek el. 2021-ben ismét minősítő koncertet adott a zenekar, szintén felső „C” kategóriában, akkor kiemelt arany minősítést érdemeltek ki muzsikájukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában