Nincs vég, csak folytatás - Erős őszi szezont zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház

„Kérem, tartsanak velünk a 2022/23-as évadban, hogy a klasszikus és kortárs, zenés vagy prózai előadások során megtalálják azokat a történeteket, amelyekre ezekben a nehézségektől továbbra sem mentes időkben szükségük lehet” – írta Szabó Tibor a műsorfüzetet bevezető köszöntőjében. Megtaláltuk, szükségünk volt – van – rájuk. A színház december 20-ától – a jelentősen megemelkedett rezsiköltségek visszaszorítására – január végéig zárva tart (ami nem jelenti azt, hogy a munkát is berekesztik). Visszatekintéssel várjuk a nyitást. Ahogyan Csikós Attila író (született Szombathelyen) megállapítja: „A jó színházra nem emlékezik az ember, hanem kicsit benne marad.”

Sirály: Kosztya végigcsinálja

Szeptemberben a Sirály-bemutató indította az évadot a nagyszínpadon. Csehov szereplői gyakran kutatják a jövőt (mi lesz száz, kétszáz, kétszázezer év múlva). Azt már biztosan tudjuk, hogy Csehov több mint száz év elteltével is velünk van, sőt: színpadi létezésében mintha elevenebb és ragyogóbb lenne, mint valaha. Úgy válik egyre aktuálisabbá, hogy aktualizálásra semmi szüksége nincsen (le is dobná magáról). Kertész Imre mondja, hogy az élet vagy demonstráció – vagy kollaboráció. Az állítás a színházra is érvényes lehet. A 2022/23-as szombathelyi évadot megnyitó Sirály-előadás a fizikai színház felől, a Forte Társulatból érkező Widder Kristóf rendezésében (kb. annyi idős, mint amikor Csehov megírta a Sirályt) a szó legszebb értelmében demonstráció: nincs alku, ez itt színház. Valami régi, valami új. Minden szerep megtalálta a maga színészét: Kelemen Zoltántól (Medvegyenko) és Másától (Herman Flóra) Trigorinon (Antal D. Csaba) át Arkagyináig (Németh Judit), Dorn doktorig (Horváth Ákos), Samrajevig (Orosz Róbert) és Polináig (Bálint Éva). És persze Nyináig (Mari Dorottya) meg Trepljovig: Major Erik kivételes mélységeket-magasságokat jár be az előadásban; és (talán a legkülönlegesebb, legszívenütőbb fejlemény) végigcsinálja, amit az első felvonásban elkezdett. Befejezi a saját előadását. 

Az eltört korsó: kirakós a hatalomról

Az emeleti Márkus-teremben Az eltört korsó Kleist-klasszikus indította az évadot októberben, Tárnoki Márk első – leheletfinom és pontos – rendezése Szombathelyen. A hangsúlyosan elemelt, mesebeli díszletben elmesélt történet első pillantásra áttetsző, mint egy korsó tiszta víz, a második pillantásra azonban rájövünk, hogy ez a víz mély, mint a múltnak kútja – vagy a tenger. Miközben a társulatban vendég Mészáros Máté pazar játékában gyönyörködünk, elégedetten konstatáljuk, hogy a szombathelyi társulat (vö! Sirály) jó formában van: Balogh Jánostól az ifjak társaságát erősítő Sipos László Márkig. 

Az inishmore-i hadnagy: macskák és emberek

A világszerte népszerű ír kortárs szerző már tiszteletét tette a szombathelyi színházban. Egyrészt A kripli-bemutatóval, másrészt WS-drámapályázaton első Székely Csabával, aki maga is Csehov és McDonagh világát érzi a saját „ősforrásának”. 

Az inishmore-i hadnagy rendezője Nagy Péter István, aki a múlt évadban a Candide-dal költözött be a szombathelyi közönség szíve közepébe. Az inishmore-i fekete komédia méltó folytatás. Az út mentén heverő macska véres és egyre csak eszkalálódó konfliktust idéz elő az ír felszabadítási fronton működő szakadár csoportok között, vagyis a színpadon, ahol a macskáját gyászoló terrorista (lassan egyszemélyes szakadár csoport) úgy öl, ahogyan levegőt vesz. Látványban a túlhajtott realizmus viszi el a nézőt az abszurdig (díszlet: Jeli Sára Luca), a színészek – a Candide-ban újra fölragyogó Szerémi Zoltántól a vendég egyetemi hallgató Ujvári Borson át Balogh Jánosig – visszafogott természetességgel hozzák létre a kétségbejtően röhejes mindennapi tébolyt a színpadon.  Akkor most ki az inishmore-i hadnagy? Az érzelmes agresszív Padrac – Domokos Zsolt? Vagy a robbanékony Mairead szerepében a most is csupa belső tűz, csupa titok Herman Flóra? Mindig van másik.  Halálra nevetjük magunkat, de azok a döngő léptek a végéről sokáig-sokáig a fülünkben maradnak. 

Koldusopera: a játék nem játék

„Minden lovas rendőr magától értetődően Celldömölkön van. A királynőért mentek, a pénteki koronázás miatt” – ez egy passzus a december elején bemutatott Koldusoperából (Bertolt Brecht és Kurt Weill klasszikusa). Zsótér Sándor rendező és Ungár Júlia dramaturg bárhol dolgozik, minden színházban belecsempésznek az előadásba egy kis „helyi színt”. Hogy Szombathelyen – Vas megyében – éppen Celldömölköt emlegetik, annak több oka lehet. Mindenekelőtt a Soltis Lajos Színház, ahol Sipos László Márk – Peachum, a koldusbanda főnöke – kezdte a pályát. És hát a vérre menően szórakoztató Koldusoperának – ezt is megmutatja a Zsótér-rendezés – lényege, lételeme a játék (íme a híres V-effekt). Itt mindenki játszik, mindenki úgy csinál, többszörösen is.  Zsótér Sándornak ez a ötödik rendezése a WSSZ-ben, bár a számára oly fontos Brecht már a legelső szombathelyi előadásában, a Kísértetekben megjelent (Fekete Linda pont Polly és Kalóz Jenny dalát énekelte el). A Koldusoperában most a társulat fiataljai játszanak és énekelnek (!) olyan pontosan, fegyelmezetten, a közlés maximumával és a képzelet röptetésével –, mint a gyerekek. Bicska Maxi segéderői: mesterember-reinkarnációk Shakespeare úr komédiájából, miközben a királynő koronázási ünnepsége közeledik; és van esküvő is. Pimasz és gyönyörű  húzás, hogy a cápa szája tényleg tátva: színpadot betöltő, fölfújható, leereszthető ugrálóvár a világ, minden mozog, biztos pont nincs. És ahogy T. S. Eliot mondja: nincs vég, csak folytatás. Amikor a Peachum házaspár – Sipos László Márk, Csonka Szilvia – kék szemeteskonténerből bukkan elő;  és amikor Polly és Bicska Maxi/Macheath – Nagy-Bakonyi Boglárka, Major Erik – kettősében szintén képszerűen megidéződik egy korábbi Zsótér-rendezés, A játszma vége (ott a kezük ügyében a rongyállatka is), az több mint egyszerű geg: a Brecht által fölmutatott világnak törvényszerű folytatása Beckett végtelenített világvége-víziója. Olyan végtelen, mint Kocsma Jenny/Kiss Mari szemében a szomorúság. És olyan szomorú, mint a Koldusopera-happy end a pőre színpadon.