Házhoz viszik a kultúrát

2023.01.27. 11:30

A könyvtárak közösségi helyek is – Vasi kistelepüléseken érdeklődtünk

Napjainkban a könyvtárak az olvasnivalók kínálása mellett újabb feladatokat is ellátnak. Ezek az intézmények fontos elemei a falvaknak, hiszen sokszor szó szerint házhoz viszik a kultúrát.

Horváth László

A könyvtárban: Vigh Henrietta mellett az olvasó, Kelemen Frigyesné

Fotó: © Unger Tamás

A sajtoskáli könyvtárban ottjártunkkor Kelemen Frigyesné Vörösmarty Mihály Zalán futása című kötete iránt érdeklődött. Mint mondta, az unokáját is Zalánnak hívják, így szeretné elolvasni a művet. 

Magdi néni, bár odahaza több száz könyvvel rendelkezik, rendszeresen felkeresi a könyvtárat. Az új könyvek mellett a napi-és hetilapokat, folyóiratokat is elolvashatja itt. Kedvence a magyar történelem, Erdély, valamint a romantikus művek. 

A településen a könyvtárosi feladatokat két éve Vigh Henrietta látja el. Szerinte a könyvtáraknak az olvasnivalók kínálása mellett újabb feladatokat is el kell látniuk. Megváltoztak a szokások. – Tavasztól őszig, amikor gyerekes családok jönnek a szomszédos játszótérre, igazán nagy a forgalom – mondta. – Amíg a gyerekek pihennek, játszanak a játéksarokban, addig a felnőttek átlapozhatnak egy-egy kötetet. A Berzsenyi Dániel Könyvtártól évente kétszer kapunk könyveket. Ezek egy részre itt marad nálunk, de vannak cserekönyvek is.  

Hasonlók a tapasztalati Dohi Zsoltnak, Mesterháza polgármesterének. – Kis település vagyunk, alig százhetven lakóval – mondta. – Sok idős él nálunk, ők szeretnek olvasni, érdeklődnek a világ dolgai iránt, éppen ezért szerencsés, hogy napi- és hetilapok mellett a tudománnyal, horgászattal foglalkozó és bulvár jellegű újságok is megtalálhatók a könyvtárban. Arra is lehetőség van, hogy a kívánt lapot a falugondnok házhoz vigye, majd miután elolvasták, továbbadják a szomszédnak, ismerősnek. 

A polgármester kiemelte: a megyei könyvtár segítségével különféle programokat is szerveznek. – Az idősebb vidéki ember nagy ritkán mozdul ki, így mi a lehetőségeinkhez mérten helybe is szervezünk előadásokat, útibeszámolókat. A Kubáról szóló élménybeszámolón például huszonöten voltunk, a kávétörténeti előadáson pedig ennél is többen. Falunkban lakik egy nyugalmazott történész, aki Mesterháza és Hegyfalu kőkori leleteiről tartott élménydús bemutatót. Összegezve: az internet korában a könyvtárak még mindig igazi közösségi helynek számítanak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában