Másodszor

2023.01.17. 19:33

Versek és dallamok - Újra egy kellemes est zajlott a baráti körben - fotók, videó

Kedden este tartotta második versbarát estjét a Balló és Barátai Versbarát Klub a Szimfónia kávézóban.

Bege Botond

Bujtás Ervin és Háklár Dóra mellett Rosanits Péter, Balló László

Fotós: Cseh Gábor

Második alkalommal tartottak versbarát estet Szombathelyen. Az első alkalommal a jelenlévők Balló László-verseket adtak elő igen nagy sikerrel. Ennek sikerére alapozva tegnap megtartották a második estet is, ezúttal a világirodalom színpadáról hoztak különböző verseket. A témaválasztás kapcsán megtudtuk: a magyar költészettel foglalkozó alkalmat inkább meghagyták a magyar költészet ünnepének idejére. Balló László költő elmondta, az estek folyamán mindig akad valami, ami színesebbé teszi a műsort. De színes egyéniségekből sem volt hiány, hiszen több mint kéttucatnyi tag volt jelen és adott elő az est folyamán: a teljes, harmincfős tagság túlnyomó többsége.

 

 A versbarátok elsősorban az idősebb korosztályt képviselik, összeköti őket a költészet iránti szeretet: színészek, zenészek, művészek erősítik a csapatot. Mint megtudtuk, a tagok létszámát mindössze a hely befogadóképessége miatt kénytelenek korlátozni. De néha azért egy-egy régebbi barátot sikeresen beemelnek a csapatba. A tegnapi összejövetelen Horváth Soma alpolgármester – korábbi amatőr színjátszó – is csatlakozott és adott elő verset. A harmadik estre is készülnek már a szervezők, akkor a magyar költészet napja köré szerveződik a program. Erre az alkalomra meglepetést is terveznek, illetve helybéli költőket is szeretnének meghívni. 

De vannak további tervek is, önálló estek, irodalomtörténeti előadások várhatók a versbarát klubban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában