Rangos figyelem

2023.01.05. 09:15

Weöres Sándort háromszor is Nobel-díjra jelölték

A Nobel-esélyesek listáját ötven év titkosítás után hozzák nyilvánosságra. Így derült ki, hogy a Szombathelyen született Weöres Sándort 1970, 1971, után 1972-ben is Nobel-díjra jelölték.

vaol.hu

Nyilvánosságra hozták a 1972-es jelöltek fél évszázadra titkosított listáját. 1972-ben a német Heinrich Böll nyerte az irodalmi Nobel-díjat, de a jelöltek listáján sok olyan név is megtalálható, akik évekkel később kapták meg az elismerést. Ötven évvel ezelőtt ráadásul kimondottan sok, összesen négy magyar szerző is szerepelt az esélyesek között – írja a Könyves Magazin. 

Sőt, ebben az évben kimondottan sok, összesen négy magyar szerző, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Mécs László és Weöres Sándor neve is szerepelt a listán. 

Utóbbi kettő egyébként szintén nem először került fel a Nobel listára: Mécs Lászlót ugyanis már 1969-ben és 1970-ben is jelölték a díjra, Weöres Sándor neve pedig az 1970-es és az 1971-es jelöltek között egyaránt megtalálható. 

Weöres Sándor 1913-ban született Szombathelyen. Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége Károlyi Amy költő volt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában