Elismerés

2023.02.01. 17:44

Elismerő díszoklevélben részesült Szidi néni, az őrségi és muravidéki hímzőszakkörök vezetője

Elismerő díszoklevélben részesült Orbán Lajosné Gömbös Szidónia, az őrségi és muravidéki hímzőszakkörök vezetője.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

Szidi néni tősgyökeres őriszentpéteri. A hímzést gyerekként édesanyjától tanulta, majd a 80-as években díszítőművész szakkör-vezetői tanfolyamra járt Szombathelyre, az MMIK-ba Beszprémy Józsefné Babi nénihez. Később, már nyugdíjasként egy OKJ-s képzést is elvégzett Békéscsabán, ott kézi és gépi hímzést tanult, és megismerte a különböző tájegységek mintáit. Több mint húsz éve kezdett kijárni Szlovéniába, Domonkosfán és Hodoson voltak foglalkozásai. A Muravidék magyar lakta területein ugyanis igény mutatkozott hímző csoportok létrehozására. 

- A hodosi és a domonkosfai hagyományvilág a Nyugat-Dunántúlhoz, Vas vármegyéhez, az Őrséghez kötődik. Elsősorban ezeknek a felelevenítését segítettem a csoportjaimban - mondta Szidi néni, aki szorgosan tanította Magyarország tájegységeinek hímzéseit is. Műhelymunkákon, bemutatókon nagy szeretettel foglalkozott kisiskolásokkal, óvodásokkal. Vezetése alatt több kiállítást, hímzésbemutató is szerveztek. Szidi néni elhivatott volt abban, hogy megismertesse a lakossággal a magyar hímzés alapjait, szépségét, egyúttal az otthon talált kézimunkák megőrzésére, megbecsülésére is felhívta a figyelmet. 

Forrás: Szendi Péter

A szakkörvezetőnek nincs kedvenc mintája, de lehetetlen feladat sincs számára, mindennek nekiáll, és mindent meg is csinál. Ezt a mentalitást közvetíti tanítványainak is. Kedvence egy ovális terítő, amit maga szerkesztett, maga varrt, ezt zsűriztette is. Szidi néni 25 évig az őriszentpéteri cipőgyárban dolgozott, de a hímzés mindig jelen volt az életében, akár délutános műszak után is nekiállt, és éjfélig dolgozott. Tud kosarat fonni, szőni, gyöngyöt fűzni, de a biztos pont a hímzés, ezt jelenleg Őriszentpéteren tanítja szakkör keretében, szerda délutánonként a helyieknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában