Tiszta forrásból

2023.02.25. 17:37

Hétszáz éves múlt jelenét képviselik, ünneplik - Őrségi fazekasok kiállítás a Pesti Vigadóban - fotók

Tiszta forrásból – Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője címmel nyílt kiállítás a Pesti Vigadó ötödik emeleti kiállítótermében. A fővárosi tárlaton magyarszombatfai, őriszentpéteri, orfalui, szentgyörgyvölgyi és felsőjánosfai fazekasok mutatkoznak be, összesen tizennyolcan. A megnyitóra zsúfolásig megtelt a kiállítótér. 

Tóth Judit

Fotó: Simon Attila

A résztvevőket Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia tagja köszöntötte, majd Kósa Klára, a Népművészet Mestere nyitotta meg a kiállítást, kiemelve, hogy egy nagy család tagjai gyűltek össze a Pesti Vigadóban, akik egy hétszáz éves múlt jelenét képviselik, ünneplik. - Egy, a régi hagyományokból merítő, de folyamatosan utat kereső, megújulásra kész közösség a fazekasoké. A kiállítás megmutatja, hogy a hagyomány valóban él - mondta, majd arra is kitért: a magyarszombatfai fazekasság 2014-ben került fel az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. 

A kiállítás megvalósítására mindössze három hónap állt rendelkezésre, akkor érkezett a felkérés a Magyar Művészeti Akadémia részéről, amelynek tagjai nyáron részesei lehettek a Magyarszombatfai Fazekasnapoknak. 

A tárlat összeállításában nagy szerepet vállalt Albert Attila fazekasmester, Magyarszombatfa polgármestere, aki egyúttal a kiállítás kurátora is. Munkáját segítette "harcostársa" Simon Attila, fotográfus. 

- Az őrségi fazekasság jelenének megismeréséhez tudni kell, hogy milyen volt a múlt, hogy a korábbi mesterek hogyan éltek, milyen kerámiákat készítettek - mondta Albert Attila. 

A mesterremekek mellett szöveges ismertetők és számos tárgyi emlék is van a kiállításban, amelyek a fazekas közösségben nagy szerepet játszó, már eltávozott fazekasok emlékét idézik. 

Dr. Csonka-Takács Eszter néprajzkutató, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója így fogalmazott: a kiállítás címe hűen tükrözi az UNESCO egyezmény célkitűzéseit, hogy a múltban gyökerező, jelenben megélt hagyomány a következő generációkra is átöröklődjön. Ebben fontos szerepe van a családoknak, akik generációról generációra örökítik át a tudást, valamint az oktatási intézményeknek, amelyek éltetik a mesterséget. 

A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata kezdeményezésére. az Őrségi Fazekasok Egyesületének szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia és Magyarszombatfa Község Önkormányzata támogatásával valósult meg. 

A tárlat április másodikáig látogatható a Pesti Vigadó ötödik emeleti, 360 négyzetméteres kiállítóterében, ahol Kovács Erika (Felsőjánosfa), Papp Vilmos, Tóth János, Vörös Gábor, Vörös Péter, Cseke János, Zsohár Gyula, Zsohár Balázs, Albert Attila, id. Albert Attila, Nyakasné Czúgh Zsuzsanna, Czúgh Géza, Marton Sándor, MAT Kerámia Kft. (Magyarszombatfa), Csótár Rezső (Szentgyörgyvölgy), Róka Lajosné, Róka Katalin (Őriszentpéter), valamint Nagy Attila (Orfalu) kerámiái láthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában