2023.03.30. 21:45
Sárvári Hollywood - Kiállításmegnyitó a Galeria Arcisban
A Nádasdy-vár kortárs kiállítóterme grafikai kiállítással kezdi a szezont, melyen Rákos József festő, grafikus mutatkozik be a sárvári közönségnek. A kiállítás karikatúrái között többen magukra ismerhetnek.
Forrás: Nádasdy Kulturális Központ
Rákos József a művészettel először a székesfehérvári Építők Képzőművészeti Körében ismerkedett szervezett keretek között. 1979-ben végzett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán, 1984-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Több kiállításon vett részt az ország számos településén.
Sárvári kiállításának különlegessége, hogy sárváriakról készült karikatúrákat is bemutat. A képeket jóindulatú karikatúráknak nevezi, ugyanis azokat egyáltalán nem bántó szándékkal készítette, de természetesen kisebb csipkelődés nélkül a művészet nem művészet, sőt a görbetükör néha igazabb, mint a sík.
Az április 2-án, vasárnap 11 órakor kezdődő kiállításmegnyitón közreműködik Waszlavik László. A tárlatot megnyitja Szemadám György festőművész, író. A grafikákat 2023. május 1-éig tekinthetik meg.