Fontos újrakezdés

2023.04.28. 16:14

Néptáncegyüttesek mutatkoznak be – Elkezdődött Kőszegen a II. Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó - videó

Pénteken kezdődött a II. Ifjúsági Néptáncfesztivál és Retrofolk Találkozó a Jurisics-várban. A kétnapos találkozó ifjúsági néptáncegyüttesek, utánpótlás csoportok számára nyújt bemutatkozási lehetőséget.

Tóth Kata

Forrás: Tóth Kata

1990–2001 között tizenegy alkalommal adott otthont Kőszeg az ifjúsági néptáncfesztiválnak. Gerlecz László, a programok szervezője elmondta, fontos volt újrakezdeni a programot, hogy a 14–20 éves néptáncosok képezhessék magukat, fejlődhessenek, a korosztályuknak megfelelő környezetben tölthessenek szakmai szempontból értékes időt. Mint mondta, bár értékelést kapnak az együttesek, szeretnék elkerülni a verseny okozta feszültséget a szakmai bemutatókon.

 

A Mezőség északi peremének egyik legrégebbi magyar települése, a különleges zenéjéről és táncáról híres Ördöngösfüzes táncaiból láthattak péntek délután ízelőt és mini tanfolyamon is részt vehettek a fiatalok. Az Erdélyből jött adatközlő, Hideg Anna néni ördöngösfüzesi nótákat tanított. Az esti gála középpontjában a Mezőség tánc- és zenei folklórja áll, Horsa István és zenekara, Hideg Anna, Havay Viktória (Ördöngösfüzesi muzsika), a Magyarpalatkai Banda és táncos barátaik részvételével. 

Szombaton állnak színpadra az együttesek. Bemutatkozik a Csobolyó Néptáncegyüttes (Győrújbarát), a Karád Táncegyüttes, a Kiscserókok Táncegyüttes (Győrszentiván), a Kispendelyes Táncegyüttes (Sopron), a Pápai Református Gimnázium Réthei Kamaracsoportja, a Pendelyes Táncegyüttes (Sopron), a Soroksári Toppantó Táncegyüttes és a Zalai Táncegyüttes Ifjúsági Csoportja. 14:30-tól értékeli őket a szakmai zsűri, amit az oklevelek, díjak átadása követ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában