Névadó ünnepség

2023.04.12. 09:00

Költőről nevezték el: mostantól Takács Imre nevét viseli a Rábasömjéni Kultúrház - fotók

A költészet napján tartották meg a Rábasömjéni Kultúrház névadó ünnepségét. Az intézmény a néhai, rábasömjéni születésű költő után a Takács Imre Közösségi Ház nevet vette fel.

Polgár Patrícia

Takács György, a költő fia a névadón, a háttérben Szabó Tibor színművész

Forrás: Benkő Sándor

Az intézmény utcafronti falán elhelyezett névadó táblát Varga Károly, a városrész önkormányzati képviselője, Tamics Ibolya, a névváltoztatást kezdeményező Rábasömjénért Egyesület elnöke és Takács György, a költő fia együtt leplezték le. Egyúttal Varga Károly bejelentette, hogy augusztus 31-én, Takács Imre születésnapján az 1926-ban a településen született költőre emlékező domborművet avatnak ugyanitt. A leleplezést követően köszöntőt mondott Kondora István, Sárvár polgármestere. – Rábasömjénnek van egy olyan miliője, amelyet a városrészen tartózkodva mindenki megérez. Itt még megvan az a természetes élet, az a kultúra, amelyet mi hol őrizni, hol ápolni szeretnénk. 

Ám egyetlen dolog fontos: mindig és mindennap újjá kell teremteni azt – emelte ki, majd hozzátette: bízik benne, hogy a közösségi ház rendezvényei ezt a célt szolgálják majd. Szavai után Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója méltatta Takács Imrét, egyúttal megnyitotta a kultúrban berendezett, a művész életútját feldolgozó kiállítást. Kiemelten szólt a Zsellérek unokája című verseskötetről és A csillagok árulása című regényről – a Rábasömjénben töltött évek a művek fontos alapanyagát adták. Takács György, a költő fia úgy fogalmazott, hogy édesapja, bár harmincéves kora előtt elköltözött onnan, a szívében mindig is a paraszti világ költője maradt, sosem tudott igazán pesti ember lenni. – Számomra ez a nap azt jelenti, hogy Sömjén visszafogadta tékozló fiát, aki elment testileg, de lelkileg sosem szakadt el innen – fogalmazott meghatódottan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában