Napfény

2023.05.29. 11:30

Csigafiú, katicalány, ramazuri, rétes és kisvonat - A celli Soltis-színház gyereknapján

A Soltis-majális sikerén felbátorodva gyereknapi programot is szervezett a celldömölki Soltis Lajos Színház, nem feledkezve meg a pünkösdről sem.

Ölbei Lívia

Forrás: Giczi Sándor

Vasárnap délelőtt és délután Bartos Erika népszerű hősei, Bogyó és Babóca - meg a barátaik - jelentek meg teljes életnagyságban a színpadon, sőt: aztán elvegyültek a Ramazuri Játszóházba érkezők között is. A Bogyó és Babóca ünnepel című előadás szerzője, koreográfusa, rendezője Blaskó Bori, létrehozója az Attitűd Alapítvány és a tatabányai Jászai Mari Színház. Bogyó, a csigafiú szerepében Mészáros Attilát, Babóca, a katicalány szerepében Kovács Pankát láthatta a közönség. És miközben az elültetett napraforgómag szárba szökkent, virágot és termést hozott - és az újabb napraforgómagból finom sütemény készülhetett -, a gyerekek nemcsak jól szórakoztak, hanem észrevétlenül sokat tanultak is. 

Kora délután a színház körül -  simogató napsütésben - ismét kinyitottak a mindenféle jót kínáló standok, fabódék. Volt rétes (például túrós-barackos és epres-cseresznyés), volt ékszer és vattacukor, sőt karamellás popcorn is. Ráadásul mindenfelé friss eper illata szállt, még a popcorn se tudta elnyomni - a nagy, piros eperszemek látványáról nem beszélve.  Késő délután a hetényi (Szlovákia) Csavar Színház bűbájos, többszörösen díjazott előadása, A nagyidai cigányok nevettette meg és vonta be a játékba a fedett (de nyitott) piacon kialakított nézőtéren helyet foglaló gyerekeket és a felnőtteket (Arany János elbeszélő költeményét színre vinni nem kis kunszt, Gál Tamásnak fényesen sikerül). A napot a devecseri Fláre Beás zenekar vérpezsdítő koncertje zárta a piaci árkádok alatt. És megint sok kört tett, sőt dalra is fakadt a népszerű piros kisvonat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában