Vasárnap!

2023.05.20. 10:24

A Soltis Lajos Színház a nemesdömölki artikuláris napra bemutatóval készül - játék, ismeret, szabadság

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület artikuláris napja – színes programokkal – május 21-én, vasárnap 10 órakor kezdődik Celldömölkön, a nemesdömölki templomnál.

ÖL

Fotó: SLASZ

A Soltis Lajos Színház erre az alkalomra írt és színrevitt zenés bemutatója nyitja a napot. Az előadásból az is kiderül, hogy az artikuláris nap egy 17. századi törvénycikk rendelkezését idézi – arról, hogy a protestánsok csak a kijelölt helyeken gyakorolhatták szabadon vallásukat; például Nemesdömölkön. Fél 11-kor istentisztelet kezdődik a templomban, aztán bábos istentisztelet a gyülekezeti teremben. Az ebédet a nagysátorban szolgálják fel, aztán benépesül a színpad: a Vasi Kislegényczéh, a kemenesmagasi citerzenekar, az alsósági evangélikus bábcsoport ad műsort. Közben a gyülekezeti teremben Fűzfa Balázs (az evangélikus) Petőfiről tart előadást, aztán könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés kezdődik. A templomban fellép a Mandák kórus, egész nap látogatható az egyháztörténeti kiállítás. A helyi termelők és kézművesek vására 13 órától várja a közönséget, népi játékokkal, kocsikázással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában