A füredi Anna-bál és a „Legyen a Horváth-kertben Budán” melódiája is a répceszentgyörgyi Horváth családhoz kapcsolódik

E mulatságoknak – nevezzük így! – volt egy előzménye, a répceszentgyörgyi József-nap. Talán az Anna-bálok ötlete is ott fogalmazódott meg először. A budai Horváth-kert és a répceszentgyörgyi kastélypark is közel egy időben készült, s volt köztük néhány hasonlóság. Mindkettő fontos tartozék volt a részben mesterséges mederben vezetett patak, amelynek partján itt is, ott is egy Nepomuki Szent János-szobor állt. Az 1788-as répceszentgyörgyi József-napi vidám ünnepség lefolyását egy eddig ismeretlen szerző versbe szedte és az nyomtatásban is megjelent. Mindjárt az elején felmerül a kérdés, ki volt az a József, akinek örömére megszervezték ezt a rendezvényt? Nem tudjuk a biztos választ. Az egyik lehetőség, hogy a szentgyörgyi kastély birtokosának, Horváth Zsigmondnak a sógora, Gludovácz József. 

Ő nem csak rokona volt Horváthnak, hanem üzlettársa és barátja is. Konkrét utalás nincs erre a versben, de a korszak stimmel. Igen ám, de 1788-ban megjelent egy másik költemény is, amely ugyanezt a címet – „Jósef napi öröm” – viseli. Ott a szerző is ismert, Vályi Nagy Ferenc. Azt a verset II. József neve napjára és tiszteletére írták. Vele ellentétben a répceszentgyörgyi versben nem az uralkodót köszöntik, az ő személyét még csak nem is említik. Még az is megeshet, hogy az ünnep nem egyetlen konkrét személyhez kapcsolódott, hanem úgy általában a Józsefekhez. A kastély pár évvel korábban készült el, s ebben az időszakban alakították ki a körülötte lévő parkot is. 

Az ünnepre a környékbelieket hívták meg: „Nyájas barátsággal fel-emelt Épület, / Hajlékodba siet az egész kerület” – olvasható a versben. A szerző később leírja, miben gyönyörködhettek, mit ehettek, ihattak a vendégek. Részletesen szól a rendelkezésükre álló játékokról is. Többek között tekézhettek is: „Lehet itt Tekét-is futtatni ütésre, / Három rendben álló Kilencz leverésre.” Figyelmét leginkább a biliárdozás kötötte le, amivel hosszabban is foglalkozik: „Ha ki Biliárdon keres Mulatságot: / Talál unalmának hasznos Orvosságot. (...) Golyóbis a Kezet ha mégis meg-tsalná, / s a czélozott Lyukat mellőzni találná: / Lehet azt hárítni mentségül rámára, / Vagy a Golyóbisokat piszkálgató fára.” Nemcsak az az érdekes, hogy a játéknál használt dákót ő még „piszkálgató fának” nevezi, de ezek a sorok vezetnek el egy feladat megoldásához. A kastély egyik emeleti szobájában a festék és mészrétegek alól falképtöredékek tűnnek elő. Egyetlen jelenet azonosítható, az, amelyik biliárdozókat ábrázol. Az alkotó valószínűleg a József-napi öröm leírása alapján festette meg ezt képrészletet. Azt, hogy mikor festették át, meszelték le ezt a képet, csak találgatni lehet.

 Talán 1850 körül, amikor az épület a Horváth családtól Zinner Adalbert tulajdonába került? Esetleg 1903-ban, amikor a kastélyt a szombathelyi püspökség vásárolta meg, s úgy vélték ezek a profán festmények nem illenek egy egyházi épülethez? A kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy vajon ki láthatta utoljára teljes egészében ezeket a képeket? Az első átfestés után a későbbi tulajdonosok számára azok már láthatatlanokká váltak. Szerencsénk van – ha nem is százszázalékos biztonsággal, de tudhatjuk, hogy ki a festmények készítője. 

A szentgyörgyi Horváth család levéltárában fennmaradt egy apró feljegyzés arról, hogy ifjabb Dorffmeister István 1799-ben a kastélyban képeket készített, s azért pénzt kapott. Valószínűleg ezek azok a képek.