2024.05.19. 07:27
Sodró Eliza a lovagteremben: Kizárólag az utókor számára
A Kőszegi Várszínház vendégjáték-kínálatában szerepel a Kizárólag az utókor számára című 6SZIN-produkció, amely Janikovszky Éva naplója nyomán készült, Sodró Elizával a főszerepben. Sodró Eliza ma a Radnóti Színház Junior Prima díjas, jelentős színésznője, a Weöres Sándor Színházban kezdte pályáját. A Janikovszky-előadást június 5-én 19 órától láthatjuk a Jurisics-vár lovagtermében.

Sodró Eliza - itt a WSSZ 2013-as, centenáriumi Weöres-bemutatójában. Szent György és a Sárkány
Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ
Tehát: Janikovszky Éva Naplóm 1938-1944 című könyvéből Keresztes Tamás rendezésében készült előadás a 6SZIN-ben, Sodró Eliza és Martinkovics Máté előadásában. Kucses Éva tizenkét és 18 éves kora között vezette naplóját, melynek első bejegyzését egy évvel a második világháború kirobbanása előtt írta a néhány évtizeddel később már Európa-hírű sikeres írónő. Miközben vidám gyermekből fiatal felnőtté válik, megismerjük barátságait, szerelmeit, a szegedi életet, a háttérben a vészkorszak szívszorító borzalmaival.

Fotó: VN/Kőszegi Várszínház
Az 1943-as és 1944-es bejegyzések már egy olyan fiatal nőt mutatnak, aki érettségével, intelligenciájával és műveltségével kitűnik kortársai közül. „Ha valami rém okos bácsi, mondjuk egy pszichoanalitikus megfigyelné az életem, egész biztos rém unalmasnak és egész hétköznapinak találna, és nem pocsékolná rám az idejét, hanem visszatérne háromszemű és kétorrú hercegnőjéhez, akinek lelki problémáit biztos sikerrel oldaná meg. De én mégis olyan beképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy azt föltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára.” Janikovszky János, a Móra Kiadó vezetője, édesanyja halála után vette csak a bátorságot, hogy a sok évtizeden át a komódban lapuló, kiváló állapotban lévő spirálfüzetekbe beleolvasson. Lenyűgözte a fiatal Kucses Éva (Janikovszky Éva leánykori neve) stílusa, életkedve és humora, az izgalmas szegedi életképek, ugyanakkor elborzasztotta a háború pusztítása. Hosszú évek alatt döntötte el, hogy kötelessége megjelentetni édesanyja lényegében hiánytalan és kiváló állapotban lévő naplóját, melyre végül 2020-ban került sor, a Móra Kiadó gondozásában. Szereplők: Sodró Eliza és Martinkovics Máté. Írta: Bíró Bence. Rendező: Keresztes Tamás.
Jó lesz újra látni Sodró Elizát, aki a 2010-es évek elején (hogy repül az idő) a szombathelyi Weöres Sándor Színházban töltötte egyetemi gyakorlatát (Kaposváron végzett), aztán végzett színészként is szépeket játszott az Akacs Mihály utcában, sokszínű, kristálytiszta tehetsége nyilvánvaló volt.