Rácsok között: Augusztus Oklahomában - Alföldi Róbert Szombathelyen most ezt választotta

Címkék#szombathely #wssz #Alföldi Róbert

A díszlet is arról tudósít a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán, hogy itt titkok és hazugságok föltárásáról lesz szó (tervezte Tihanyi Ildi). A ház szerkezete megvan, falak nincsenek. Minden átlátható – de lehet, hogy mégis inkább börtönrács az. Augusztus Oklahomában - Alföldi Róbert rendezett előadást Tracy Letts családi drámájából.

Ölbei Lívia

Augusztus Oklahomában - a WSSZ nagyszínpadán

Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

A kortárs amerikai szerző, Tracy Letts Csehov köpönyegéből bújt ki, és nem is rejtegeti, nyílt kártyákkal játszik, már-már „adaptál”. És ha minden adaptáció értelmez, vagyis óhatatlanul egyszerűsít, lekerekít, utakat választ, akkor nagyjából ebben keresendő a különbség Csehov és Tracy Letts között is, gazdagságban, mélységben, árnyaltságban. Ettől még a rendezés és a színészi játék lehet végtelenül pontos, gazdag, árnyalt – mint ahogyan az is. Alföldi Róbert és a társulat megint csodálatos munkát végzett. (A többi stimmel: a vidékiségtől a függőségeken, a reménytelenségbe torkolló egykori szép reményeken, az értékváltáson és -válságon át a megbillent családi viszonyokig, szelíd férfiakig és erős – vagy annak tűnő – nőkig meg a továbbhurcolt mintákig.)

Alföldi Róbert rendezése mindig eseményszáma megy - Szombathelyen is.

De van ebben a Tracy Letts-drámában valami a saját pályájukat kérlelhetetlenül befutó görög sorstörténetekből is: a dráma főistennője az anya, a beteg, gyógyszerfüggő Violet Weston – és főleg a WSSZ előadásában őt megszemélyesítő Kiss Mari. Száraz, forró, szigorú lánggal ég (égeti magát); olyan forróval, ami könnyen összekeverhető – vagy egyenértékű – a jéghideggel. És hogy egy másik mitológiát is idecitáljunk Violet jellemzésére: „Nem az fertőzi meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájából, az fertőzi meg az embert.“

Az előadás szó szerint és átvitt értelemben is legízesebb pillanatai a közös evések: Johnna, az indiánlány „mennyei” főztje mintha épp a megtisztulás, a közös nevezőre jutás lehetőségét hordozná. Oklahoma államot részben az indiánok földjén alapították, de az indiánokról való beszéd (ami Violet szájából kijön) borzongató áthallásoktól terhes. A zárt, tartásos – és titkokat hordozó – Johnna szerepében Herman Flóra sem hozhatja el a megváltást.

Pedig mintha megmentőnek hagyta volna a családjára Beverly Weston, az egykori szépreményű költő, aki belépőként T. S. Eliotot citál („Túl hosszú az élet”), mielőtt végképp lelép a színről. Szabó Tibor bevezető monológja máris csúcsteljesítmény: alkoholtól kataton, gépies üzemmódban, takarékra tett, rekedtes-fátyolos hangon, tárgyilagos iróniával vet számot az életével. Az eltűnése és halála hozza össze a családot – augusztusban, Oklahomában.

Barbara – Nagy Cili – a férjével – Bill: Domokos Zsolt – és kifejlett nőnek látszó, apjában szövetségest kereső kamaszlányával – Jean: Mari Dorottya – érkezik. Azt játsszák, hogy minden rendben, pedig a férj már nincs is velük (viszont bensőségesen érdeklődik a költészet iránt). Karen – Bálint Éva – kísérője a vőlegénye – Steve: Orosz Róbert. Nyilván Karen nem akarja látni (bár Bálint Éva ennél mintha egy leheletnyit visszafogottabban játszaná a szerepet), amit a közönség: hogy ebben a nyitott ingű, nyakláncos bájgúnárban (jelmez: szintén Tihanyi Ildi) nem lehet hinni. Orosz Róbertnek viszont (ki hitte volna) szemrebbenés nélkül elhisszük (és sikítanánk), hogy Barbara és Bill lányát nyálcsorgatva megkörnyékezi.

Jean hősies egykedvűséggel állja a szokásos és rémisztő rokoni megjegyzéseket („de megnőtt a melled”). Aztán a cérna elszakad.
Violet testvére – Mattie Fae: Csonka Szilvia – szintén a családjával robban be ellentmondást nem tűrően, anya-amazonként (főzni nem tud, de nem tud róla) a színre; (majdnem) mindent tűrő férjét Szerémi Zoltán, a kisfiúként kezelt kicsi Charlie-t Gyulai-Zékány István játssza. Mattie Fae mindent uralni vágyó, reflektálatlan elnyomó személyiségében (aminek persze megvan az oka) több a komikum, mint a „vészjóslás”. De hogy alapos munkát végzett, jelzi: a döntő pillanatban kicsi Charlie nem áll ki a harmadik Weston lány, a mindent a hátán cipelő Ivy: Nagy-Bakonyi Boglárka mellett – aki különben, mint „kiderül”, az unokatestvére. De hát ezt (majdnem) mindenki tudta eddig is.

Csehov szereplői gyakran morfondíroznak arról, hogy majd száz, kétszáz év múlva milyen (más, nyilván jobb) lesz az élet. Bár élhetünk a gyanúperrel, hogy ezekben a tirádákban is Csehov iróniája csillog. Így vagy úgy: száz év bőven eltelt – és az Augusztus Oklahomában (csonka) családi fotóba rendeződő záróképe arról mesél, hogy van még min morfondíroznunk. És ezen a félénk sheriff – Kelemen Zoltán – fölbukkanása sem segít.