A szépség ünneplése a Szombathelyi Képtárban: a Redő házaspár ragyogó textiljei

Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója érdeklődésünkre hangsúlyozza: Redő Ferenc és Vörös Rozália a festészettől jutott el a textiltervezésig – és nemegyszer a kivitelezésig –, a nagy koncentrációt kívánó gobelinig; nyilván ezzel összefüggésben elmondható, hogy mindkettejük műveiben felfedezhető Aba-Novák Vilmos és Ferenczy Noémi hatása, ahogyan a barlangrajzoké, Brueghelé vagy a német expresszionistáké. A kiállításon látható Redő Ferenc-alkotások közül kiemeli a Disznóölést, amely rendkívül részletesen mutatja be a falusi, hagyományos disznóölés folyamatát – a mesebelinek tetsző környezetben. Vörös Rozáliától a Velencei triptichont választja – a falikárpit „érzékletesen mutatja be a város atmoszféráját”. Ragyog a textil a képtárban.

A monumentális textil - tág terekben.

Redő Ferenc és Vörös Rozália tárlatát a megnyitón az ifjabb dr. Redő Ferenc mutatta be a közönségnek. Egyebek mellett hangsúlyozta: a gobelin munkaigényes, éppen ezért igen drága műfaj. „Kevés kivételtől eltekintve csak akkor foglalkoznak vele az alkotók, ha erre vonatkozó megbízások vagy pályázatok lehetővé teszik az érdemes művek kivitelezését. Ritka az olyan tervező, aki eleve gobelinben képzeli el mondanivalóját. Vörös Rozália és Redő Ferenc megküzdöttek azért, hogy ne kelljen a művészeten kívüli szempontokat figyelembe venniük a gobelin­tervezés során.” Kitért arra is, hogy Redő Ferenc figyelmét kollégája, Hincz Gyula hívta fel a gobelin gazdag lehetőségeire, amikor a batikképeinek a kiállításán érzékelte a textilhez való vonzódását. Vörös Rozáliát „az állami műhely nagy tapasztalatú szövőnői képezték ki olyan sikerrel, hogy később ő is vezetett szövő tanfolyamokat, ahol több tucat érdeklődő jutott értékes ismeretekhez ebben a szép szakmában. Közülük a legjobbak szüleim állandó munkatársai lettek”. 

• A hatvanas évek elejétől a gobelintervezés vált a Redő házaspár alkotótevékenységének gerincévé, de mellette a textilművészet más területeire is ellátogattak. Dr. Redő Ferenc kiemelte: „Művészetük követői, kritikusai és támogatói számára is általánosan érvényes téma, hogy ez itt két, egymással való együttműködésre képes, de tökéletesen önálló, autonóm művészegyéniség duettje, és mindkettőjükre jellemző, hogy a normális életre és munkára, annak szépségére, a társművészetekben fellelhető esztétikai energiákra, gyakran a humorra és szeretet- teljes iróniára is hajlamos, alapvetően harmonikus személyiségek.” 

• Aztán felteszi a kérdést: „Hogyan lehetséges ez egy olyan korban, amelyben a világháborúk brutalitása, az emberek feje fölött kötött elvtelen hatalmi alkuk, szörnyű ideológiák határozták meg jelentékeny mértékben a népek, családok, az egyes ember sorsát? Hogyan lehetséges az, hogy ilyen optimista hangvételű lesz két életmű a fasizmus, a lebombázott országok, megcsalt hitek, lenézett és kigúnyolt lelkesedés üressége után? Miért ilyen békések ezek a művek, amikor a világ ma is tele van igazságtalansággal és nyomorral, ártatlan emberek halálával és aljas gyilkosok pöffeszkedésével? Nem mondom, hogy nincsenek ilyen tárgyú műveik is, de nem ez a jellemző.” 

• Azzal folytatja, hogy ilyesmiről nem nagyon esett szó otthon, ezért maga igyekszik megadni a választ – amely úgy szól, hogy a legszebb emberi képesség az élet örömeit, boldogságát a negatív jelenségek és tapasztalatok sűrű ködén keresztül is érzékelni. „Ha pedig művészről van szó, másoknak is segít ezt átélni. Vegyük észre, milyen vidáman töltik idejüket a római lépcsőkön bandázó fiatalok (Lépcsők), zuhanjunk bele a boldogságba a szerelem idején (És lesz és elmúlik), élvezzük ki a tél nagy betakarító ünnepén a disznóölés gazdag programját (Disznóölés) – és így tovább. 
  Az élet szépségeit február 2-áig élhetjük át a Szombathelyi Képtárban, a Redő házaspár falikárpit-kiállításán.